hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

130 teljes dosszié a Gyere Haza programban

2009.08.15
130 teljes dossziét nyújtottak be telekigénylésre a Gyere Haza program keretén belül – számolt be Antal Árpád András polgármester, aki azt is elmondta, a Borvíz utcában megkezdték az utak kialakítását.
A Gyere Haza programban kiutalásra kerülő ingyenes telkeket igénylők dossziéit ugyanaz a 21 tagú bizottság bírálja el, mint a szociális lakásoknál, hogy az átláthatóságot itt is biztosítsák – tette hozzá a város vezetője. A Borvíz utcában elkülönítették azt a telket, ahol az újabb 120 lakrészes ANL-és tömbházakat építenek, ezeket várhatóan 2011-ben fejezik be.  Antal Árpád András úgy értékelte, hogy a 2010-ben átadásra kerülő 96 lakrészes ANL-és tömbházzal együtt, 3 éven belül jelentős mértékben ki tudják elégíteni a fiatalok lakásigényeit.
Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani