hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Szigorítások a lakónegyedi garázsok használatát illetően

2018.10.31

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata felhívja a város közterületén garázzsal rendelkező lakók figyelmét, hogy 2018. november 30-ig közölniük kell az építményben parkoló autó rendszámát Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa 303/2018-as határozatának értelmében azok a gépjármű tulajdonosok, akik garázzsal rendelkeznek a város közterületén, este 10 és reggel 6 óra között nem parkolhatják járműveiket a garázsuktól számított háromszáz méteres körzetben.

A Helyi Tanács döntése a parkolóhelyek felszabadítása érdekében született. Az önkormányzat célja elérni, hogy az autótulajdonosok legalább éjszakára a garázsban tartsák az autójukat.

Fotó: Vargyasi Levente

A garázstulajdonosok 2018. november 30-ig, írott formában kell közöljék Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájában az utca és a tömbház számát, ahol garázzsal rendelkeznek, illetve az éjszakára a garázsban tartott autó rendszámát. Amennyiben változik a garázsban parkoló autó, azt is közölni kell majd Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalával.

Az írott közléseket hétfőtől csütörtökig 8 és 18 óra között, pénteken 8 és 14 óra között lehet leadni a fent említett irodában. A bejelentéseket elmulasztó lakókat 1000 és 2000 lej közötti, míg a parkolásra vonatkozó rendeletet megsértő személyeket 500 és 1000 lej közötti bírsággal sújthatja a Helyi Rendőrség.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege