hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Esély a munakerőpiacon való elhelyezkedésre

2018.10.15

Képzéssorozat indul az álláskereső őrkői lakosoknak

2017-ben indult útjának a romák foglalkoztatottságát elősegítő program, amelyhez Romániából Sepsiszentgyörgy Önkormányzata is csatlakozott. A program keretében 2018. október 11-én közös találkozón vettek részt az őrkői álláskereső lakosok, valamint a program szakmai lebonyolításában segítséget nyújtó civil szervezetek és az önkormányzat képviselői.

A találkozó során a civil szervezetek munkatársai közösen az önkormányzat képviselőivel ismertették az érdekelt jelenlevőkkel azokat a hamarosan induló felnőttképzési és szakképzési lehetőségeket, amelyek hozzásegíthetik a résztvevőket egy szakdiploma megszerzéséhez, és a munkaerő piacon való elhelyezkedéshez. A program 30 személynek kínál képzési lehetőséget, fő lebonyolítója a Gyulafehérvári Caritas Szociális Gondozás Ágazata.

A képzések alkalmával a résztvevők írni és olvasni tanulhatnak, fejleszthetik a beszéd- és kommunikációs készségüket, elsajátíthatják a román nyelvismeret alapjait. Mindemellett, lehetőségük nyílik megismerni önmagukat, hiszen minden résztvevő egyéni mentort kap, aki támogatja a folyamatban és segít megoldani különböző felmerülő problémákat, helyzeteket.

A képzésekre hetente négyszer kerül sor és napi két órát vesznek majd igénybe. A szervezetek munkatársai megoldják a gyerekfelügyeletet a képzések ideje alatt, hogy a kisgyermekes szülők is részt vehessenek az órákon. A szakképzésekre aszerint kerül majd sor, hogy azok megfeleljenek az őrkőiek és a helyi munkaerő piac igényeinek is.

A kézpések sorozata február végéig tart, a program lebonyolításában a Gyulafehérvári Caritas mellett, a Romániai Máltai Szeretetszolgálat sepsiszentgyörgyi szervezete és az „ESÉLY” Lelki Egészségvédő Egyesület munkatársai vesznek részt.

Mint arról már beszámoltunk, nyolc ország és 21 partnerszervezet részvételével indult útjára a RARE - Változó diskurzusok, változó gyakorlatok: A romák, mint emberi erőforrás (RARE - Changing Discources, Changing Practices: The Roma As Human Resources) c. projekt, amely az Interreg: Duna 2014-2020 - Új transznacionális együttműködési program keretében jött létre.

A projekt fő partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, Romániából hárman csatlakoztak a romák foglalkoztatottságát elősegítő program megvalósításához: az Együtt Ügynökség (Agenția Împreună), az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) és Sepsiszentgyörgy Önkormányzata.
 

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege