hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Nyolcan kaptak ingyen telket a Gyere haza program keretében

2018.10.03

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a szeptemberi havi soros ülésén szavazta meg a Borvíz utcai telkek odaítélését a Gyere haza program  keretében sikeresen pályázó fiataloknak.

A fiatal családok egyenként 300 négyzetméteres telkeket kapnak, melyre egy típusházat építhetnek fel. Négy házterv közül választhatnak, ezeket Sepsiszentgyörgy Önkormányzata ingyenesen a rendelkezésükre bocsájtja.

Az építkezési engedélyt egy éven belül kötelező kiváltani, a ház felépítésére pedig két évük van a fiataloknak. Az építkezés befejezésétől számított tíz év után lehetőség nyílik megvásárolni a telkeket.

A program azokat a 18 és 35 év közöttieket célozta meg, akik a városból származtak el és haza szerettek volna költözni. Azok a személyek is pályázhattak, akik itthon élnek, de nem rendelkeznek ingatlannal vagy építkezésre alkalmas területtel.

Fotó: Vargyasi Levente

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege