hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Szalmás, garasos Őszi Vásár gyerekeknek is

2018.09.27

Sepsiszentgyörgy főtere szeptember 29-30. között megtelik élettel és szalmával, ugyanis ekkor kerül sor az Őszi Vásár nyolcadik kiadására. A hagyományos vásáron, a népi zenén és táncon kívül, minden évben része a rendezvénynek a gyerekek számára szervezett garasgyűjtő játék.

Az ősz témájában tart gyerekfoglalkozásokat  több egyesület, civil szervezet, szombaton és vasárnap is, az Őszi Vásár ideje alatt. Mindenik foglalkozáson, illetve a vásárban inaskodással cserép garasokat gyűjthetnek a gyerekek, amelyeket a Vásári Boltban lehet beváltani. A garasgyűjtő pontokat feliratokkal is jelzik a szervezők.

A Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér előtt felállított sátorban gyapjúből ősztündért, textilből babzsákot vagy éppen fonalangyalkát készíthetnek a gyerekek. A Gyárfás Jenő Képtár előtt a Gyulafehérvári Caritas Sepsiszentgyörgyi Kirendeltsége nyújt lehetőséget a hagyományos játékokkal való ismerkedésre, ők már évek óta partnerei az Őszi Vásárnak. Demeter Évával ugyancsak több városi rendezvényen találkozhattak már a gyerekek, ő idén a Mézes sátorban tart papírszínházi előadást. Újdonságnak számítanak idén Ütő Kinga fonalból készült őszi levelei, amelyeket bogozási technikával készíthetnek el a gyerekek. Az Ispiláng Egyesület foglalkozásán almacsuhéból lehet babábak varázsolni.

Fotó: Henning János

A Vásári Bolt kínálatában könyveket vásárolhatnak a gyerekek a garasokért, így a Kincses Sepsiszentygyörgy, a Sepsiszentgyörgy Gyerekeknek vagy a Csöppnyi Családkalandok könyvekre gyűjthetnek. Csontból készült ékszer, anyagból készült zöldség is megtalálható majd, illetve amióta a Kovászna Megyei Méhészegyesület partnere a rendezvénynek, a méz sem hiányozhat a kínálatból. A mézeskalács már hagyományos portéka, teljesen új azonban a kínálatban az Őszi Vásáros képeslap, amelyet postázhatnak az iskolás gyerekek, diákok, vagy szüleik segítségével a legkisebbek.

Az őszi vásáros gyerekprogramok mindig a hagyományos játékok, kézműves foglakozások, vagy az őszi évszak témája köré szerveződnek, azzal a céllal, hogy minél több gyerek megismerje, kipróbálja ezeket és figyeljen mindarra az apró örömre, amit az őszi évszak nyújtani tud.

Az Őszi Vásár teljes programja a Kónya Ádám Művelődési Ház honalpján, a www. kultur.ro-n található.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege