hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Dollárpiac – nem mérgező, csak rendszerezett

2018.08.28

Június végi sajtóközleményünkben írtunk arról, hogy az önkormányzat fennhatósága alá kerülő piacokkal milyen tervei vannak a fenntartónak.

A legnagyobb érdeklődésre számot tartó Dollárpiac helyzete rövid időn belül megoldódott: a híresztelésekkel ellentétben a piac nem szűnt meg, nem is volt tervben ilyen jellegű „átalakítás”. A butikosok zavartalanul folytathatják kereskedelmi tevékenységüket, amelyre az engedélyük a butikon belülre korlátozódik, vagyis kirakódniuk hivatalosan nem szabad. Az árusok pedig továbbra is zavartalanul használhatják azokat az asztalokat, amelyekre bért fizetnek.

A többi asztal, vagyis amelyekért bért nem fizettek, ám eleddig szabadon használhatták őket, lebontásra került, helyettük épült a parkoló.

A parkolóban leálló és onnan elinduló autók kipufogó gáza a hivatalosan bérelt asztalokra kipakolt termékeket nem érinti, hiszen az árusok a terület legvédettebb helyére költöztek, míg a butikosoknak csak a bódék belsejében szabad értékesítniük az árujukat.


 

 

 

 

 

 

 

 

Fotó: Vargyasi Levente

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege