hu
 
Péntek, 2026. Szeptember 25.

Sepsiszentgyörgyről rajtol a XII. Székelyföldi Kerékpáros Körverseny

2018.08.01

Sepsiszentgyörgyön áll rajthoz a XII. Székelyföldi Kerékpáros Körverseny tizenhárom csapata, idén a verseny közel fele Kovászna megyében zajlik. Az esemény az előző évekhez képest számos újdonságot tartogat a versenyzőknek, akik öt nap alatt több mint 700 kilométert kell megtegyenek.

Közös sajtótájékoztató keretében ismertette Ráduly Róbert-Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a XII. Székelyföldi Kerékpáros Körverseny programját.

    

Az augusztus 7-e és 11-e között tizenkettedik alkalommal megszervezett esemény történetében idén az első olyan alkalom, amikor hét önkormányzat ad támogatást a megszervezéshez. A 2007-ben első alkalommal megszervezett verseny történetében sokáig Csíkszereda volt a központja az eseménynek, tavaly óta szakítottak ezzel a hagyománnyal, idén a verseny közel fele Kovászna megyében zajlik.

2018-ban Székelykeresztúr kivételével az összes olyan városszintű települést érintik a versenyzők, amelyek meghatározóak a régióban. A körverseny az egyetlen olyan rendezvény, mely Székelyföld nevét viseli, regionális, politikai, térségmarketing és turisztikai szempontból  is fontos, Székelyföldet olyan szinten promoválja, amilyen szinten kevés rendezvény teszi.

Az előző évekhez képest sok újdonságra lehet számítani, az eddigi 4 napos verseny idén 5 napos lesz, a benevezett 13 csapat több, mint 700 kilométert teker Székelyföld területén, ez a verseny történetében az eddigi leghosszabb táv, amit a kerékpárosok meg kell tegyenek. Az idei 13 csapatból 4 Romániából, 3 Magyarországról, 2 Ausztriából, egy Kazahsztánból, egy Hollandiából, egy Olaszországból, és egy a Modvai Köztársaságból áll rajthoz, a díjak összértéke 14 000 euró. Idén először a Nemzetközi Kerékpár Szövetség magyarországi bírót küld a verseny felügyelésére.

  Fotó: Henning János

Sepsiszentgyörgy nemcsak az 5,4 kilométeres keddi prológ helyszíne, hanem a háromszéki szakasz rajt- és célpontja is egyben. Idén először lesz olyan szakasza a versenynek, amely nem Hargita megyében zajlik, ez a szerdai Kastély etap. A Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Barót, Bölön, Sepsiszentgyörgy szakaszon zajló közel 200 kilométeres szakasz a szintkülönbségek szempontjából az egyik legkönnyebbnek számít.

A körverseny második szakasza, a Folyók etapja, összeköti Kovászna és Hargita megyét. A versenyzők az Olt mentén haladnak, majd a Maros völgyén át tekernek a Küküllő völgyébe és érkeznek meg Székelyudvarhelyre.

A verseny legnehezebb szakasza a Hargitát háromszor érintő szakasz, a Király etap, ezt követően, a verseny utolsó napján Csíkszereda környékén tekernek a versenyzők. 

2018 vízválasztó évnek számít az esemény szempontjából, ugyanis ebben a formában többet nem kerül megrendezésre, jövőben egy divízióval magasabb besorolású versenyt szerveznek, ebben az esetben csak olyan kontinentális csapatok nevezhetnek be, akik a Nemzetközi Kerékpár Szövetség rendszerében regisztrálva vannak.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege