hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

A Szacsvay Akadémia ötödik előadása

2018.06.14

A Szacsvay Akadémia előadássorozat következő előadására, 2018. június 17-én, vasárnap 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében kerül sor.  Az előadás címe: A társadalom átalakítás és átalakulás kezdetei Romániában, ötvenes-hatvanas évek. Előadó Gagyi József.

Az előadásról.
Elsősorban társadalomtörténeti szempontokat érvényesítve mutatja be a pártállami hatalom megszerveződésén (például a területi átszervezések sorozatain) túl a társadalmi átalakulásnak a főbb állomásait: a beinduló iparosítást, urbanizációt, a társadalmi átrétegződést és az elit átalakulását.

Kijelenthető, hogy a szocializmus korszakában a társadalom nem volt kezdeményező.  A hatalom tervezte, szervezte a társadalom centralizációját, elsősorban a társadalmat behálózó és mégis elkülönülő, az alapvető hierarchizáltságot megvalósító pártapparátus működtetésén keresztül. Megtervezte és megvalósította a specializációt: bürokratikus, vagyis hivatali-, szervezeti-, foglalkozási- és szerep-különbségeket. Működtette a tervgazdaságot, melynek alapja: racionalizált, kiszámítható, szabványosított munka, a termelés-fogyasztás szabályozottsága, képzés-életút szoros ellenőrzése. Ugyanakkor kiépített egy újfajta intézményesítettséget (tömegszervezetek, szabadidős tevékenységek pl. kultúrház és rendezvényei, ünnepek és fesztiválok, de nem utolsósorban a szociális szolgáltatások). Létrehozta a társadalmi szinkronizációt: az ipari világ követelte munkafegyelem, ingázás formáit-szabályait, az oktatási (valamint gyerek és ifjúsági tömegszervezetek) általt standardizált szocializáció, a propaganda és agitáció rendezvényeit, esemény-tematizálását.

Mindezt együtt modernizációnak is nevezhetjük – és elmondható, hogy az ötvenes-hatvanas évek Romániában a szocialista modernizáció korszakának nyitánya. Románia elindult az agrártársadalomból ipari társadalommá válás útján, ami azt jelentette, hogy a földhöz kötöttség és fizikai munka helyét a  jelentésekhez kötöttség, szemantikai munka vette át: gépek és emberek irányítása, szervezése, ehhez szükséges képzettség, flexibilitás, manipulálhatóság, kulturális nyitottság és sokféleség. Románia lakossága, a romániai magyarság számára ekkor kezdődött a mobilitás, dinamikus átalakulás máig tartó korszaka: elszakadás a ,,földtől” / ,,falutól”, hely-/idenitáskeresés a föld és falu hagyományának és örökségének szimbolikus univerzumaiban.
 



 

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege