hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

Hulladékelszállítási eredmények az elmúlt 4 hónapból

2018.03.21

Tavaly év novemberében kezdte el a Tega Rt. a hulladékgyűjtés új rendszerét, amelynek az első eredményeit már mérni lehet. A vállalat munkatársai 2016. november – 2017. február időszakát hasonlították össze 2017 novembere és 2018 februárja közötti időszakkal és azt tapasztalták, hogy Sepsiszentgyörgyön közel 30%-al emelkedett a szelektíven gyűjtött hulladék mennyisége, vagyis mintegy 27%-al csökkent a vegyes hulladék mennyisége. Mindezt olyan körülmények között, hogy míg a 2016/2017-es mért időszakban 5172 tonna hulladékot termeltünk, addig ez a szám a 2017/2018-as mért időszakban 6489 tonnára emelkedett. Ezek a számok mutatják, hogy az új rendszer bevezetése sikeres volt, és egyértelműen a vegyes hulladék mennyiségének csökkentéséhez vezetett.

A hulladék elszállítást két, egymástól külön álló szerv és annak törvénykezései szabályozzák: egyrészt a Közszolgáltatások Országos Szabályozási Hatósága, másrészt pedig az Egészségügyi Minisztérium. E két szerv hulladékgazdálkozásra vonatkozó rendeletei abban egyetértenek, hogy a háztartási hulladékot hetente kell elszállítani a hulladékgyűjtő helyekre. A Tega Rt. ennek a törvényes kötelkezettségének maradéktalanul eleget tesz, hiszen háztartási hulladéknak számít minden olyan hulladék, amely egy adott háztartáson belül keletkezik, vagyis ide tartoznak mind a szelektíven gyűjtött, mind a vegyes hulladékok.

A szelektív gyűjtés lényege, hogy az ember által termelt hulladék minél kevesebb kárt okozzon a környezetnek és ezáltal az embereknek. Ennek érdekében biztosítani kell a megtermelt hulladék ártalmatlanítását és újrahasznosítását. Amennyiben az újrahasznosítható és nem újrahasznosítható hulladék egy helyre kerül, és ezáltal a szeméttelepekre, hulladéklerakóba, lehetetlen szétválasztani és az arra alkalmas hulladékot újrahasznosítani. Ezért gyűjtjük szelektíven a szemetet, hiszen a legtöbb hulladék - különválogatva - anyagában újrahasznosítható, vegyesen viszont csak növeli a szeméthegyet.


Fotó: Henning János

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege