hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

Körinterjú a Bevezetés a sportba program edzőivel – II. rész: Kovasch Norbert kosárlabda edző

2017.12.10

Kovasch Norbert kosárlabda edző

– Sportra nevelés játékos formában –

A Sepsi Arénában október másodikától indult Bevezetés a sportba gyerekfoglalkozás rendkívüli népszerűségnek örvend azóta is. Mostani sorozatunkban a program edzőit szeretnénk bemutatni.

A sorozat első részében Dombi Szabolcs kosárlabda edzővel beszélgettünk, a második részben szintén egy kosárlabda edzővel beszélgettünk, Kovasch Norberttel, aki szinte „az iskolapadból” került a játékos sportfoglalkozás közelébe, és nagyon élvezi.   Norbert a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport Karán végzett 2017-ben, sepsiszentgyörgyi lévén, rögtön hazaköltözött és ősztől a szentgyörgyi kisgyerekeknek segít megismerkedni a sporttal.


Fotó: Vargyasi Levente

Mennyire kosárlabda-orientált ez a foglalkozás, főleg, hogy te magad is 14 évet játszottál a pályán?

–  Egyáltalán nem az. Nem is célunk egyetlen sportra ráállni, itt inkább általános bevezetés történik a sportba. Azt szeretnénk, ha sikerülni ráhangolni a gyerekeket a mozgásra, megszerettetni velük a sportolást.

Mi változott a kezdéshez képest, miért szereted ezt a munkát csinálni?

–  Lehet, hogy mi hamarabb hozzászoktunk, mint a gyermekek (nevet), de rajtuk is feltűnő változás látszik, például a tisztálkodás terén. Jönnek edzés után a törülközővel, hogy menjünk kezet és arcot mosni, ezt most már egyből csinálják. Engem pedig nem csak a gyerekekkel való munka motivált, hanem az edzői munka is. Játékosként is mindig érdekelt, milyen lehet a másik oldal, és amikor egyetemen világossá vált, hogy a játékosi pályafutásomat nem tudom folytatni, akkor döntöttem ez az út mellett.

Sepsiszentgyörgyiként, sportolóként és most már edzőként, milyennek látod a helyi sportolási lehetőségeket, milyen változást hozott az Aréna a város életében?

–  Szentgyörgyön mindig sok sportolási lehetőség volt, főleg az egyesületek jóvoltából. Volt fotbal, kosárlabda, asztalitenisz, jégkorong, tenisz. De ennyire kicsiknek, mint a mostani csoportok, nem voltak lehetőségek. Most nagyon jó, hogy kialakult ez a lehetőség is, hogy megmozgassuk őket, hogy hamarabb mozgásra szoktassuk őket, így hamarabb megszeretik a sportot is.

Fotó: Vargyasi Levente

Van-e valami kedves, vicces, megható történeted ezzel a munkával kapcsolatban, amióta elkezdted?

–  A legtöbb ilyen történetem abból fakad, hogy felismernek a gyerekek az utcán. Összefutottam egy családdal a moziban, a gyermek felismert, mondta az édesanyjának, hogy az ott az edző bácsi. Nem is hittek neki eleinte, biztosan téved, mert túl fiatal vagyok. Az utcán is felismernek, mondják hangosan, hogy jön a tanár bácsi. Ez nagyon jó része ennek a munkának.

Mit szeretsz a legjobban, mi a kihívás?

–  Hogy ne fáradjunk el mentálisan. Amikor látod a gyerek arcán a sikeréleményt, az feltölt, minden fáradtságod elszáll, ez a legjobb része a napnak.


Fotó: Vargyasi Levente

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege