hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

Sepsiszentgyörgy autós forgalmának átszervezésében a minőségi életvitelnek kulcsszerepe van

2017.04.20

Köztudott, hogy Sepsiszentgyörgy új főterének kialakításával együtt járt a városi forgalom átszervezése. Ezt az újraszerevezést szakemberekkel történt konzultáció során fogadta el az önkormányzat, azonban érzékelhetően időbe telik, amíg a városlakók megszokják az új forgalmi rendet.


Fotó: Vargyasi Levente

Ugyanakkor ez az újonnan kialakított forgalmi rend nem kőbe vésett, és amennyiben a szakemberek indokoltnak látják, az önkormányzat minden további nélkül hajlandó átszervezni azt.

A kisebb-nagyobb forgalmi fennakadások kapcsán azt is figyelembe kell vennünk, hogy jelenleg a már aszfaltozás előtt álló Gyöngyvirág utca, valamint az alapozási fázisban levő Kós Károly utca lezárása miatt is terheltebb a város forgalma. Amint azonban ez a két fontos utca visszakerül a városi forgalomba, a torlódások is enyhülnek.

Egy nagyon fontos tényező a torlódások kialakulásában a túlzott városi autóhasználat. Amint azt egy korábbi sajtótájékoztatóján említette a polgármester, a gépkocsiforgalom kinőtte a várost, az autóbejegyzések számadatai (2017. január-februárjában 729 autót jegyeztek be a városban, míg 2016 teljes évében 1423-at, 2015-ben 430-at) pedig további emelkedő tendenciát mutatnak.

Ennek kapcsán a polgármester kihangsúlyozta, hogy felelős önkormányzatként céljuk a jelenlegi túlzott városi autóhasználat csökkentése, és a városlakók bátorítása arra, hogy ne csupán gépjárműveiket használják a városi közlekedésben. Sepsiszentgyörgyöt többször illetik az élhető kisváros jelzővel, ennek pedig feltétele az autós forgalom csökkentése, a gyalogosok számára élvezhető nyugodt, csendes sétáló utcák megléte, vagy az egyre inkább előforduló biciklisek látványa.


 

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege