hu
 
Hétfő, 2026. Augusztus 10.

Közösen búcsúztatjuk 2016-ot – szilveszter a főtéren

2016.12.19

Hagyományosan tűzijátékkal és koncertekkel, utcabállal búcsúztatják az óévet, köszöntik az újévet Sepsiszentgyörgy központjában. Idén a hangulat megalapozását Grid végzi, aki jó hangulatú, funky dallamokat és ritmusokat ígér, majd a Takáts Tamás Blues Band koncertezik 23,20 órától. A magyarországi együttes Optimista, búfelejtő rock & roll címen tart másfél órás koncertet.  Éjfélkor és egy órakor tűzijáték kíséri a koccintást, majd egy órától Luiza Zan & Snaps Vocal Band lép a színpadra, műsoruk címe Return to Funkever.

A szervezők 18 év feletti önkéntesek jelentkezését várják, akik a rendezvény előtti napokban és az esemény ideje alatt is a szervezőcsapat munkáját segítik.  Jelentkezni december 22-ig lehet a kultura@sepsi.ro e-mail címen, de üzenetben is a Sepsiszentgyörgy Önkormányzat Facebook oldalán.


Szervező: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és Kónya Ádám Művelődési Ház

A Takáts Tamás Blues Band 1990-ben alakult, azóta minden jelentős blues-fesztiválon szerepeltek, és rendszeresen kapnak felkéréseket klubkoncertre. Gyakori vendégek Sepsiszentgyörgyön. A Takáts Tamás Blues Band tevékenységére mindig jellemző volt, hogy kisebb klubokban, szabadtéri rendezvényeken, és sok ezer főt befogadó, nagyszínpados produkciók során egyaránt megállja helyét. Kiemelkedően fontosnak tartják az  erdélyi, vajdasági és felvidéki fellépéseket is. A zenekar jelenlegi felállása: Takáts Tamás (ének, gitár, szájharmonika), Gál Gábor (gitár), Patyi Sándor (basszusgitár), Tóth Károly (dob).

Szilveszter éjszakáján a Snaps Vocal-Band és Luiza Zan a jelenből a múltba invitál, felidézni a 70-es évek csillogását, arra emlékeztetve bennünket, hogy a zene ünnepléséhez hozzátartoznak a színek, és ezzel az ünneppel együtt jár az életerő, a dinamizmus és az improvizáció is.

Luiza Zan énekesnőt a kortárs román jazz egyik kimagasló előadójának tartják. A jazz, a funk, a rhythm &blues, a hip-hop, valamint a bossa nova vonzó és egyéni ötvözetét interpretálja. 2004-ben különdíjat kapott a Montreux-i Jazz Fesztivál énekes versenyén, valamint a Slanggel közösen megnyerte az Aranyszarvas díjat.

A sepsiszentgyörgyi Snaps Vocal Bandet Cserkész Emese alapította 2003-ban, a kóruszene és különösen annak gospel és jazz válfajának népszerűsítése céljából. Az énekes-hangszeres együttes szakmailag jól felkészült zene- és hangszerpedagógusokból áll, ezt bizonyítja már 13 éves fennállása is. A Snaps Vocal Band számos hazai és határon túli fesztiválok színpadán megfordult (Magyarország, Horvátország, Szlovénia, Németország, Olaszország és Szardínia). Rendkívül színes zenei repertoárjuk sikeres együttműködést eredményezett LUIZA ZAN-nal, az elismert jazzénekesnővel.


 

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket