hu
 
Hétfő, 2026. Augusztus 10.

Már látogatható a Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeum Sepsiszentgyörgyön

2016.10.17

„Élő tudással a jövőért” szlogennel indult útjára a Puskás Tivadar Szakképző Líceum volt tantermeiben helyet foglaló hírközlési kismúzeum. A gazdag tárlat hétköznaponként délelőtt 10-13 óra, délután 16-18 óra között, előzetes bejelentkezés után látogatható.
Az információátadás múltját és jelenét megelevenítő élő technikatörténeti kiállítóhely mindenkori általános üzenete, ahogyan Demeter Dávid iskolaigazgató is fogalmaz, hogy a tudásból nőtt ki a jelenünk, és ugyanígy a jövőt is a tudás jelenti.

A Puskás Tivadar Alapítvány éppen ezért tudományos, oktató-nevelő és közművelődési célzattal hozta létre a több mint 1 000 darabból álló, 500 ezer lejre becsült, 90%-ban ma is működőképes távközlési eszközgyűjteményét. Tanulók és látogatók egyaránt barangolhatnak a tematikusan elrendezett standok között, amelyek, csak, hogy a legnépszerűbbeket említsük, a Varsói Szerződés keretén belül használt katonai rádió adó-vevő készüléket, a Titanic rádiószobáját, az első és második világháború híradástechnikai felszerelését, Puskás Tivadar telefonhírmondóját, vagy épp a gyűjtemény legrégebbi darabját, egy 1915-ös morze gépet is tartogatnak az érdeklődőknek. De rengeteg egyéb egyedi berendezés és korszak elevenedik meg a tárlatlátogatók szakszerű körbevezetése során.

 

Fotók: Vargyasi Levente


A kiállítás létrehozói büszkék arra, hogy a gyűjtemény múzeumpedagógiai és oktatási értékével nemcsak az iskola tanulóinak, hanem a közösségnek is szolgálatára áll. A tárlatban szereplő eszközök interaktív módon bekapcsolhatóak a gyakorlati tanórákba, legyen szó labortevékenységről, alternatív energia előállításról, vagy épp amatőr rádiós szakkörről. Utóbbira szerdánként 17 órától várják az érdeklődő tanulókat. A múzeum továbbá régi technikai könyveket is szívesen fogad tárlatának bővítésére.


A kismúzeum alapítói, Puskás Attila biológus, szakíró és Csáky Ernő, mérnök, hivatásos távközlési műszaki tiszt, valamint a néhai Kis Albert, a rádiógyűjtemény társtulajdonosa és Tanase Constantin, kivitelező ígérik: egy izgalmas történelmi, funkciójában ma is aktuális távközlési tudástár nyílik majd meg előttünk!

Ha mi is kíváncsiak vagyunk a távkommunikáció enciklopédikus, a postagalambtól a mobiltelefonig, több száz évet felölelő gyűjteményére, látogassunk el hétfőtől péntekig, délelőtt 10 és 13, délután 16 és 18  óra között a Puskás Tivadar Hírközlési Kismúzeumba, a Horgász utca 41. szám alá (a líceum főépületének I. emelete, 34-es és 35-ös termek).
Látogatási időpontot előzetesen a 0267 313 771 titkársági telefonszámon, vagy a 0741 582 489-es mobilszámon lehet egyeztetni.
 

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket