hu
 
Hétfő, 2026. Augusztus 10.

A Csík zenekar az Őszi Vásár fő meghívottja

2016.09.27

A népzene, néptánc és népmese hármas fogatának erejével készülhetünk az október első hétvégéjén sorra kerülő Őszi Vásárra, melyen a kézműves és őstermelői vásárt gazdag folklór kínálat is tarkít. Sepsiszentgyörgyön szeptember 30. és október 2. közt az Őszi Vásár portékakínálatát székelyföldi termelők biztosítják, a rendezvény hagyományához híven az egész családot megszólítja. Lesz mesemondás és mesetáncház, kolbászparádé és töltött káposzta verseny, Csík Zenakar és Tokos együttes koncert, szombaton pedig az idén jubiláló Százlábú Népténcegyüttes ünnepi Gálaműsorát láthatjuk.

Pénteken, szeptember 30-án a Bod Péter Megyei Könyvtárban veszi kezdetét A holnemvolt  Székelyföldi mesefesztivál mesemondó estje. A rendezvény a magyar népmese napján a Főtéren is bemutatkozik – 19 órától Mindennapi kenyerünk a mese címmel Luzsi Margó mond mesét. A mesemondó a könyvtárba járó gyerekektől egészen a börtönbüntetésüket töltő felnőttekig sokaknak segített már színes egyéniségével, mesemondói képességével. A mesét ezúttal mindenkinek ajánlják a szervezők, hiszen olyan mesemondótól hallhatjuk az élő szót, akinek mesemondói-közösségépítő tevékenysége sokfelé ismert és szeretett. A péntek estét az idén 25 évet töltő Csík Zenekar koncertje zárja. Fellépéseik az elmúlt évtizedek alatt Erdély szerte is gazdagították a népzenekedvelők sorát. A magyar népzenei élet egyik lelkesen tanuló, tudását szeretettel továbbadó, bátran igényesen alkotó, elismerten népszerű együttese a Csík zenekar. A péntek este 20 órától kezdődő koncerttel azokat is kárpótolják a szervezők, akik a Székely Vágtára várták kedvenceiket, akkor ugyanis az időjárási viszonyok miatt elmaradt a koncert.

A szombat délelőtti gasztronómiai események 10 órakor rajtolnak. Idén 30 csapat nevezett be a Háromszéki kolbászparádé és töltöttkáposzta versenyre. Kolbászparádét már 14 éve szerveznek, de csak pár éve került át a főtéri rendezvények körébe az esemény, ezzel a szervezők célja az volt, hogy közelebb hozzák a megmérettetést a közönséghez, illetve népszerűsítsék a hagyományos ételeket. Eredményeket 16 órakor hirdetnek. Este ünnepet tart a város legtöbb gyermeket és fiatalt megmozgató, megtáncoltató együttese, a Százlábú Néptáncegyüttes. Napra pontosan, 10 éve tartotta első próbáját a Virág házaspár által vezetett együttes. Az eltelt idő alatt három generációban, több mint 200 gyermek ismerkedett meg a magyar néptánc alapjaival, s került közelebb hagyományok és a népművészet tiszteletéhez. A szombat esti jubileumi Gálán közel 150-en táncolnak a közös ünnepi megemlékezés kedvéért. Néptáncoktatóik mellett, a Háromszék Táncegyüttes, a Tokos és a Folker zenekar a meghívott. A 18 órától kezdődő gála után a kolozsvári Tokos zenekar tart koncertet. A fiatal képzett muzsikusokból álló zenekar számos népzene- és néptánctábor vendége, a Felszállott a páva népzenei tehetségkutató verseny fődíjasa.

Nemcsak 5–10 éves gyermekeknek szólhat vasárnap délelőtt a szabadtéri interaktív gyermektáncház, hanem minden olyan lélekben fiatalnak, aki hagyja magát elvarázsolni egy biztonságos zenei mesés kalandozásra – Ségercz Ferenc és zenakara 11 órától várja az érdeklődőket. A főtéri színpadon népzenei és néptáncműsorok lesznek délután 17 órától, többek közt a csernátoni Pántlika Néptánccsoport, Bodzaforduló Ciobănaşul néptánccsoport is fellép. Az estét az Égvilág koncertje zárja, 19 órától. A népzenei feldolgozásokat játszó zenekar tagjai: Hána László, Ségercz Ferenc, Ticusán János és Vitályos Lehel meghívottjaik Tóth Éva, Tóth Zsófi és Fazakas István.
 
Az elmúlt öt év alatt az  Őszi Vásár igazi családias eseménnyé nőtte ki magát, ahol a természet színei mellett igazi szalma adja a főtér díszletét, és a kulturális kínálat köré, a vásári csárda idénynyalánkságait is meg lehet kóstolni. A gyermekek inasnak állhatnak, a szerzett jutalomgarasaikat pedig a vásári boltban izgalmas portékákra, nemeztárgyakra, könyvekre cserélhetik. A Caritas, Ispiláng Egyesület és a Guzsalyas Alapítvány gyermekjátékaira 11 és 17 óra között kerül sor, és lesz „hangszersimogató” ami alatt Hána László ütős hangszereit és Ségercz Ferenc fúvós hangszereit lehet megismerni.

 

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket