hu
 
Szombat, 2026. Szeptember 26.

Marosvásárhelyi szólisták a Klasszikus zenét a főtérre sorozat vendégei

2016.08.15

Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít program zenei sorozatának, a Klasszikus zenét a főtérre rendezvénynek augusztusi kiadásában két fiatal ének- és előadóművész tart koncertet. Trozner Kincső szoprán- és Buta Árpád Attila bariton énekművész fiatal koruk ellenére már sikeres pályát tudhatnak magukénak. A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szólistái augusztus 17-én, szerdán 18 órától lépnek fel Sepsiszentgyörgy új Főtéren. Az est műsorán G.F. Händel, J. S. Bach, G. Bizet zeneszerzők művei hangzanak el, a magyar klasszikus nagy operettek világából pedig Kálmán Imre szerzeményei.    Trozner Kincső és Buta Árpád Attila szívügyének tartja a magyar örökzöld operett és a nóta igényes megszólaltatását, melyek fellépéseik és koncertjeik során újra klasszikus erővel csendülnek fel. Buta Árpád Attila a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanáraként is fontosnak tartja, hogy a műfaj kedvelői színvonalas előadások révén találkozhassanak a népszerű slágerekkel.
Trozner Kincső énektanulmányait szülővárosában, Székelyudvarhelyen kezdte a Palló Imre Művészeti Iskolában, Lőke Viola majd Kocsis Ilona irányításával. 2005-ben diplomázott a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ének szakán, ahol Gheorghe Roşu osztályában tanult. Jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum énektanára, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia kórusának tagja. A Varieté Expressz tagjaként rendszeresen operett esteken lép fel. Repertoárja  elsősorban  az operett világából merít, a zeneértő közönség számos más, vokál-szimfonikus és opera szerepben is hallhatta már.
A marosvásárhelyi Buta Árpád Attila zenei tanulmányait a város Művészeti Líceumának zongora szakán kezdte, majd éneket tanult. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ének szakán diplomázott, majd a Színháztudományi kar doktori iskoláját is elvégezte, a Művészeti Egyetem zenepedagógia karának tanára. Énekesként a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Kórusának tagja. A Marosvásárhelyi Rádió felfedezettjeként, magyar nótaénekesként vált ismertté, a Kolozsvári Magyar Operában Henry Purcell Dido és Aeneas című operájában Aeneas szerepében, valamint G.F.Händel Giulio Cesare operájának Achilles szerepében láthatták. Bujdokolva járok címmel nótacsokrokat  tartalmazó önálló lemeze jelent meg.

Sepsiszentgyörgy a kultúrára épít sorozat 2015 őszén indult útjára, civil és városi kezdeményezésre, már a főtér felújítási munkálatok alatt szerveztek koncerteket. A főtér átadását követően rendszeresítették a kulturális eseményeket, hetente tartanak szabadtéri, ingyenes koncerteket minden műfajban, de időközönként családi napokat is szerveznek.
Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház, Voces-Proart Kulturális Egyesület.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege