hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

2014-05-20: Városismereti kalandtúra

2014.05.20

Május 24-én, szombaton izgalmas városismereti kalandtúrára, mókás vetélkedőre kerül sor. A harmadik osztályos diákok tízfős csoportokban (felnőtt kíséretében) bizonyíthatnak a Fundamentum Egyesület által szervezett megmérettetésen. A szervezők 250 résztvevőre számíthatnak.

 
A rajtra a Székely Nemzeti Múzeum udvarán, reggel kilenc órától kerül sor: az eligazítást követően öt óra áll a versenyzők rendelkezésére, hogy minél több feladatot teljesítsenek, minél több helyszínt meglátogassanak és minél több pontot szerezzenek. Ezután, 14 órától a Mikes Kelemen Elméleti Líceum étkezdéjében ebéddel várják a bátor „városfelfedezőket”, és amíg a zsűri pontokat összesíti, mindenki játszhat az óriás társasjátékon. Az eredményhirdetés előtt, 16 órától ismerős dalokat énekel a jelenlevőknek a Mesehetes együttes (a Múzeumkert színpadán), 17 órától pedig a díjkiosztóra kerül sor.
A vetélkedő célja a Sepsiszentgyörgy gyerekeknek című könyv népszerűsítése – az érdekes olvasmány a Sepsiszentgyörgy Könyvkiadó, a kultúrAktív Egyesület és a Fundamentum Egyesület közös kiadványa –, ezt nemrég kapta kézhez minden sepsiszentgyörgyi harmadikos.
A vetélkedőről senki sem tér haza üres kézzel – ígérik a szervezők – mindenki számára tartogatnak egy kis meglepetést, a legügyesebb csapatok pedig ingyenes, múzeumban, könyvtárban, bábszínházban felhasználható belépőket nyerhetnek az egész osztály számára. A tancikat is jutalmazzák, a legtöbb pontot összegyűjtő csapatok tanítóit május 30. és június 1. között Pécsre egy találkozóra viszik, ahol sok hasonló, mókás játékot tanulhatnak, hogy majd itthon megmutathassák tanoncaiknak.
 
Az eseményt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Kovászna Megyei Tanfelügyelőség, a Bod Péter Megyei Könyvtár, Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeuma, illetve a Székely Nemzeti Múzeum segítették.
Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege