hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Tanácsülés: ösztöndíj az egyetemistáknak

2014.03.21

Tegnap Sepsiszentgyörgyön rendkívüli tanácsülésen hagyták jóvá az egyházak fűtéstámogatásáról szóló határozattervezetet. Első napirendi pontként a testület megszavazta a történelmi magyar egyházak, valamint az ortodox egyházak fűtéstámogatásáról szóló határozattervezetet. Antal Árpád András polgármester kifejtette, minden évben támogatják az egyházak fűtését, ez idén sincs másképp. Most összesen 135 ezer lejt fordítanak erre a célra, a templomok fejenként 5 és 10 ezer lejes összegeket kapnak.

Lekerült a napirendről a 2-es számú tervezet, amely a Csíki utca 50. szám alatt lévő ingatlan ingyenes használatba való átutalásáról szólt, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek kíván átadni a város. Az önkormányzat haszonbérbe adja a Szépmezőn működő kutyamenhelyet, ehhez pedig tegnap módosítottak a 2014/41-es számú tanácshatározaton, hiszen a 3-as mellékletben szereplő közbeszerzési dokumentáció tenderfüzete megváltozott. Ugyanakkor a sugásfürdői kalandparkban létesítendő kötélpálya elhelyezése is változik némiképp. Sztakics Éva alpolgármester kifejtette, az eredetileg tervezett útvonalat azért kell módosítani, mert az itt található fák, amelyekre a kötélpályát szerelnék, időközben kiszáradtak, így más helyszínen kell megépíteni a létesítményt. Ez nem jelent többletköltséget a pályázat szempontjából. Három hónapon át ösztöndíjban részesülnek azok a sepsiszentgyörgyi egyetemi hallgatók, akik a várossal kapcsolatos államvizsga-dolgozatot, mesteri, vagy doktori disszertációt írnak. Az alapképzős egyetemisták havonta 300, a mesterisek 500, míg a doktorandusok 1000 lejt kapnak. A jelentkezők április 7-ig nyújthatják be pályázatukat, amelynek feltételeit, értékelési módját hamarosan nyilvánosságra hozzák. A Zsigmond József tanácsos által előterjesztett tervezetet egyöntetűen megszavazták, annyi módosítással, hogy csak azon hallgatók jelentkezését fogadják el, akik a kritériumrendszer szerint megszabott minimális 40 pontot teljesítik. A tanács döntése alapján szándéknyilatkozatba foglalják, hogy a Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé harmadik kiadását az önkormányzat jövőben 350 000 lejjel támogatja.

Szeptember 30-ig késedelmi kamat nélkül lehet befizetni a második félévre megállapított helyi adókat
2026.09.24

Szeptember 29-én és 30-án, kedden és szerdán, a hivatal adóbegyűjtő pénztára hosszabbított órarenddel működik, 8:00-tól 18:00 óráig fogadja az ügyfeleit.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege