hu
 
Hétfő, 2025. Október 20.

Vízelvezető csatornák az Őrkőn

2009.03.04
 
   Uniós pénzekből finanszírozzák a vízelvezető csatornák kialakítását a sepsiszentgyörgyi Őrkőn – az önkormányzati képviselők a pályázat leadásáról a szeptember 16-ai, keddi rendkívüli tanácsülésen szavaztak.
A PHARE 2006-os program keretén belül leadott pályázat  összértéke 222 270 euró (a polgármesteri hivatal önrésze 22 270 euró).
 A dokumentációt a polgármesteri hivatal a Romák Kezdeményező Csoportjával közösen készítette elő. A pályázati kiírás kötelező elemként kéri, hogy az infrastrukurális fejlesztés mellett a roma közösség képzése is szerepeljen a dokumentációban. A Romák Kezdeményező Csoportja februárban alakult meg, akkor polgármesteri rendelettel elfogadták, azonban szükség volt tanácshatározatra is, ezt az önkormányzati képviselők most megszavazták.
A megpályázott összegből a Kender és a Váradi József utcában 1250 méteren központi lefolyócsatornával ellátott 3 méter széles utat, 600 méteren nyitott földsáncot alakítanak ki – tájékoztatott Sztakics Éva alpolgármester.
„Ez a program a romaközösség helyzetének javítását célzó országos stratégia helyi szintű életbeléptetése. Az Őrkőn mintegy 1500-an élnek, és sajnos esős időben lehetetlen megközelíteni a városnak azt a részét, ezért volt fontos, hogy először a vízelvezető csatornák készüljenek el, reméljük, hogy a közeljövőben folytatni tudjuk a víz és csatornarendszer kialakítását” – mutatott rá Sztakics Éva.

A pályázati dokumentációt szeptember 17-én, szerdán adják le, a keddi tanácsülésen egyöntetűen megszavazták az erről szóló
Indul a szavazás a 2025-ös Best of Sepsi döntőseire – szavazz Sepsiszentgyörgy hétköznapi hőseire
2025.10.17

2025. október 20. és november 2. között a város lakói leadhatják voksaikat a program kilenc kategóriájának döntőseire, akik közül majd egy-egy személy kapja meg az elismerő díjat. 

Kezdődik a fűtéstámogatás igénylése Sepsiszentgyörgyön
2025.10.16

Az iratcsomókat az igazgatóság székhelyén, a  Dália utca 1-es szám alatt, a 12-es tömbház földszintjén található irodában lehet leadni.

Fokozatosan helyezik üzembe az új közlekedési jelzőlámpákat Sepsiszentgyörgyön
2025.10.15

A projekt célja a városi közlekedés folyamatosságának javítása és a közlekedésbiztonság növelése szakemberek által kidolgozott terv alapján.

Albu István nyerte meg a Tamási Áron Színház menedzseri tisztségére kiírt versenyvizsgát
2025.10.10

Az eredmény október 15-én lesz végleges az óvási időszak lejárta  után.

Több mint 4.000 jelölés döntötte el, kik a Best of Sepsi 2025 döntősei
2025.10.07

Október 20-án 45 mindennapi hős lép tovább a szavazási szakaszba 9 kategóriában