hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Többezer ember ünnepelt együtt Sepsiszentgyörgy főterén

2013.01.03

Állt a bál Sepsiszentgyörgy főterén az év utolsó, egyben az új év első napján. A Szabadság téren többezer ember számolt vissza Antal Árpád András polgármesterrel együtt, majd együtt koccintotta el az új évet barátaival, ismerőseivel. Az óévben a hangulatért Ráduly Botond Manó és az Equinox zenekar felelt, az új évet a magyarországi Bon Bon együttes kezdte meg, az utcabált a kézdivásárhelyi Garázs zenekar zárta, akik a legnagyobb Bikini slágereket énekelték el a népes közönségnek.

Nem sokkal 22 óra után kezdetét vette Sepsiszentgyörgyön a szilveszteri utcabál, amelyet harmadik éve szerveznek meg a város főterén. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Szent György Napok szervezőirodája közös rendezvényén többezer ember vett részt, a dermesztő hideg ellenére a zenekarokkal együtt énekelte az ismert slágereket. A bemelegítést Ráduly Botond Manó és az Equinox zenekar biztosította, akik a legnagyobb nemzetközi slágereket adták elő. Pár dal erejéig az Erdély Hangja 2012-es győztese, Logofătu Diana Maria, valamint Cucu Nicoleta is színpadra lépett.

Pár perccel éjfél előtt Antal Árpád András polgármester köszöntötte az utcabálozókat, és elmondta: három éve úgy döntöttek, hogy a sepsiszentgyörgyiekkel együtt ünneplik a szilvesztert, ami azért jó, mert így együtt lehet a kis- és nagycsalád, valamint a város közössége is. „Év végén általában újévi fogadalmakat teszünk, idén azt fogadjuk meg együtt, hogy jövőre jobban figyelünk egymásra, jobban fogjuk egymást szeretni, és még több jót teszünk városunkért” – mondta a polgármester, majd a népes tömeggel együtt számolt vissza. A tűzijáték az Arcon Kft. ajándékaként jöhetett létre, az egész szilveszteri utcabál a helyi vállalkozók támogatásával valósulhatott meg.

Az új év a Bon Bon együttes koncertjével indult, akik az összes népszerű dalukat elhozták a résztvevőknek. A Valami Amerika és a Szexepilem daloknál tetőfokára hágott a hangulat, a közönség nehezen engedte el a Bon Bon-os fiúkat. A magyar új év eljövetelét újra visszaszámlálással várták az egybegyűltek, és újra tűzijáték világította meg a sötét eget. Éjjel 1 óra után a kézdivásárhelyi Garázs zenekar mutatta be Bikini projektjét. A legendás Bikini dalokat jó szívvel énekelték azok, akik kitartottak a rendezvény végéig.


A szervezők bejelentették, hogy idén április 20. és 28. között lesz a Szent György Napok.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.