hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Fotókiállítás a Lábas Házban

2012.10.02

Emberek feketén, fehéren címmel nyílik meg Danis János fotóművész egyéni kiállítása a Lábas Házban, október 4-én, csütörtökön 19 órakor. Az Év fotográfusa díjat idén elnyerő művész alkotásairól így írtak: „képei másak, mint a hasonló témákat megörökítő erdélyi fényképészeké, ugyanis Danis János a dokumentarista fotós precizitásával olyasmikre is ráirányítja a figyelmet, ami mellett mások egyszerűen elmennek”. A Gödöllőn élő, ma már nyugdíjas villamosmérnök szociofotóival és etnográfiai tárgyú képeivel aktív résztvevője a magyar és a nemzetközi fotóséletnek, városában pedig fotográfiai stúdiót vezet.

A kiállítást Sepsiszentgyörgyön október 20-ig lehet megtekinteni keddtől vasárnapig 10.00 – 17.00 óra között a Lábas Házban.

A rendezvény a Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa rendezvénysorozat része, támogatók Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kovászna Megye Tanácsa és a Gyulai Ferenc Fotóművészeti Egyesület

Danis János (sz. 1944, Dolha, Munkács vm.). Gödöllőn lakik, nyugdíjas villamosmérnök. Tíz éven át egy japán autóipari beszállító cég gyárát vezette Ploieşti-en. A középiskolában, majd az egyetemen is fotózott. 1999 óta foglalkozik intenzívebben a fényképészettel. A természet- és tájfényképezésen keresztül jutott el az ember- és a környezetábrázolásig. Inkább riporternek, mint fotóművésznek tartja magát. Öt földrészen mintegy 300 nemzetközi pályázaton állították ki képeit és ezeken 150 különböző díjat is nyert.  2012-ben Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség Kiválósága (Excellence FIAP / EFIAP) minősítést szerzett.

Egyéni kiállítást Szentegyházán, Csíkszeredában, Marosvásárhelyen, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóremetén, Bukarestben, Ploieşti-en, Budapesten, Gödöllőn, Gyöngyösön, Bicskén, Csáktornyán és Veszprémben mutatott be. Tagja a Magyar Fotóművészek Világszövetségének. 2012-től a gödöllői Duflex Fotográfiai Stúdió művészeti vezetője. Idén ő nyerte a MAFOSZ „Év fotográfusa” kitüntetést.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.