hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Holnap rajtol a kulturális és ifjúsági főváros program

2012.03.02

Idén Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági fővárosa. Holnap, március 3-án rajtol hivatalosan a programsorozat. Veres-Nagy Tímea, a rendezvény kezdeményezője tegnap sajtótájékoztató keretében számolt be a nyitórendezvény programjairól.

– Tizenegy ifjúsági szervezet kezdi meg a közös munkát, mi gyakorlatilag a rendezvény keretét adjuk, hogy a szervezetek egyrészt bemutatkozzanak, másrészt együtt szórakoztassák a város ifjúságát – közölte Veres-Nagy Tímea.

Holnap 15 órától hivatalosan is megnyitják a rendezvénysorozat irodáját, az Erőforrás Központot, amely a programok irányítása mellett az év folyamán beérkező, ifjúsági életet fellendítő ötletek gyűjtőhelye is, mindez a Lábas Ház földszinti irodájában lesz berendezve. A programok holnap 18 órától kezdődnek: a színház előtti téren civil kavalkádra kerül sor, ahol bemutatkoznak az ifjúsági szervezetek, ugyanakkor egy meglepetéssel is készülnek. Tűztánc, flamenco, minigolf, néptánc, jazz, hangszerkészítés, könnyűzene, fotózás és egyéb érdekes tevékenységek várják a szentgyörgyieket.

Az érdeklődőket a szervezők felkérik, hogy hozzanak magukkal egy fiatalkori fényképet is, amely az Alkossuk meg közösen Sepsiszentgyörgy ifjúsági arcát elnevezésű programponthoz kapcsolódik. Este nyolc órától Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke közösen nyitja meg az évet, majd a házibuli hangulatot idéző zenével az Under Cover Band jelentkezik. 21 órától Kalapos Táncház és Folk-kocsma lesz a Bástya vendéglőben, szintén este kilenc órától fellép a Free Connection a Teinben, 21.30-tól pedig a Crown klubban folytatódik a buli, a Friss Fm és a Tein teázó hozzájárulásával.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.