hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

21. Szent György Napok – Az 50 éves Omega a főmeghívott

2012.01.26

Különleges sajtótájékoztató keretén belül mutatta be a Szent György Napok szervezőcsapata idei sztármeghívottukat. Az 50 éves legendás Omega együttes 2012-es turnéjának első állomása Sepsiszentgyörgyön lesz, a 21. Szent György Napok keretében. Az együttes világszínvonalú koncertjével zárul majd az idei programsorozat, amely ezúttal sem lesz szegényesebb, mint a jubileumi kiadás – ígérték a szervezők.

2012-ben a Szent György Napok visszatér jól megszokott időpontjára, április 22. és 29. között zajlanak majd az események. A hétvégi fesztivált egy kulturális hét is megelőzi, csakúgy, mint az előző években – emelte ki Grubisics Levente fesztiváligazgató. Három színpadot állítanak fel a fellépők számára: a Szabadság téren, a Szent György téren és a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. Tavaly a Kultúrkert nagy érdeklődésnek örvendett, ezért idén még jobban ráerősítenek az itteni programokra. Egy lényegesen letisztultabb programsorozattal készülünk, hiszen tavaly sokan jelezték, hogy a programok sűrűsége miatt nehézséget okozott eljutni mindenhova – mondta Grubisics Levente. „Kihangsúlyozom, hogy ez nem jelenti azt, hogy a program-összeállításunk szegényebb lesz, inkább azt, hogy jobban fogunk figyelni arra, hogy mindenhova időben elérhessenek az érdeklődők” – tette hozzá. A fesztiválra elköltött összeg a tavalyi 3,5 milliárd helyett ebben az évben 3 milliárd lejre (300.000 új lej) csökken, de ez semmiben nem csökkenti sem a kulturális, sem a zenei kínálat színvonalát.

A sajtótájékoztató második felében Dancs Zsolt programigazgató Budapestről Skype-kapcsolat révén mutatta be az idei Szent György Napok főmeghívottját, az Omega együttest. Az együttes billentyűse, Benkő László, és gitárosa, Molnár György számos jó emléket idéztek fel a sajtótájékoztató alatt, többek között azt a pillanatot is, amikor először jártak Romániában, akkor még csak Bukarestben. Szavaikból kitűnt, hogy nagyon várják már a székelyföldi fellépést,  a lelkes közönség mellett leginkább a székely szilvapálinka és kürtőskalács vonzza őket. Megemlítendő, hogy az Omega turnéja Sepsiszentgyörgyről indul, április 29-én, vasárnap, és szeptemberben zárul a budapesti Hősök terén, számításaik szerint, egymillió ember előtt. Az Omega együttes tagjai egészen különleges, felejthetetlen és világszínvonalú koncerttel készülnek, és jelenleg az a legnagyobb dilemmájuk, hogy több tucat slágerük közül melyik legyen az a húsz, amit a koncertturné során előadnak majd. Mindenkinek úgysem tudunk eleget tenni – mondta Benkő László. Az Omegától azt is megtudtuk, hogy új albummal is előrukkolnak még ebben az évben. A dalok már készülnek, és mindegyik hozza a jól megszokott Omega-hangzást – ígérte Molnár György.


 

Az Omega 1962-től kétségkívül egy korszakot alkotott, dalaikkal olyan üzeneteket fogalmaztak meg, amelyek minden határt átléptek. Az amerikai nagykövet egy legendás rockbandákat bemutató eseményen „a korszak internetjének” nevezte az Omega együttest, akik dalaikkal generációkat kötöttek össze, gondolkodásmódot formáltak, és érzelmeket adtak át. Dancs Zsolt megjegyezte, hogy a rendezvény számára nagy megtiszteltetés, hogy az Omega együttes lép színpadára, és külön kiemelte, hogy olyan technikát hoznak magukkal az Omegás-fiúk, amit Sting, Joe Cocker, Santana és a Scorpions is használt saját koncertjeiken.

Újságírói kérdésként felmerült, hogy az Omega turnéja már márciustól indul, ami azzal magyarázható, hogy márciusban valóban elindul egy koncertturné, ám ez egy kizárólag szimfonikus hangszerelést megszólaltató koncertsorozat lesz, amit az Omega énekese, Kóbor János hívott életre. Ez is Omega-slágerekre épül, de a többi tag nincs benne, és csak sportcsarnokokban adják elő. A teljes felállásos turné április 29-én, a Szent György Napokon startol.

Antal Árpád András polgármester örömét fejezte ki, hogy a 21. Szent György Napokon az Omegát láthatja vendégül Sepsiszentgyörgy, és biztosította őket arról, hogy a szilvapálinkát elkezdik főzni, és a kürtőskalácsot is gyúrják már.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.