hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Kiegyensúlyozott Sepsiszentgyörgy 2012-es költségvetése

2012.01.13

Megközelítőleg ugyanannyi pénzből, mint tavaly, azaz 90 millió lej körüli összegből gazdálkodhat idén is Sepsiszentgyörgy. A már megkezdett beruházások, programok mellett néhány új tétel is bekerült a már közvitára bocsátott, és a városi közgyűlés jóváhagyását váró 2012-es bü­dzsétervezetbe. Utóbbiakról és általánosságban a költségvetésről Antal Árpád András polgármester beszélt csütörtökön.

A polgármester mindenekelőtt leszögezte, hogy az önkormányzat a jelek szerint biztosítani tudja a különböző futó, vagy még indulás előtt álló pályázatok esetében az önrészt. Az egyetlen, európai uniós alapokból finanszírozott beruházás, amelynek esetében az önrészt a város nem tudja egymagában előteremteni, a szépmezői ipari park kialakítása. Ebben az esetben ugyanis a vissza nem térítendő támogatás csak 50 százalékos. A polgármester hozzátette, már zajlanak a tárgyalások sepsiszentgyörgyi és nyugat-európai vállalkozókkal, akik kihasználnák az ipari park nyújtotta lehetőséget.

A pályázatok tekintetében ugyanakkor bizonytalanságot okoz, hogy a lekérhető előleg mértékét 20 százalékkal csökkentette a pénzügyminisztérium.

A megkezdett beruházásokat mindenképp folytatják, illetve több új programra vonatkozó javaslatot is megfogalmaztak. Ezek között szerepel, hogy 2012-ben Sepsiszentgyörgy Székelyföld Ifjúsági Fővárosa lenne, erre a célra 500 ezer lejt különítene el az önkormányzat, aminek feléből a Reflex színházi fesztivált finanszírozzák.

Antal Árpád András az ötletet azzal indokolja, hogy miután a megyeszékhely nem nyerte el az Európa Ifjúsági Fővárosa 2013-ban címet, legalább a tervezett programok egy része valósuljon meg ebben a formában.

A büdzsében elég jelentős összeget irányozott elő a város a Zöld Sepsiszentgyörgy program folytatására. A polgármester elmondása szerint szeretnék idén az ’56-os emlékparkot, a Mihai Viteazul tér korszerűsítését befejezni, illetve folytatják a parkosítást, és a lakószövetségekkel közösen a tömbházak környékének a zöldebbé tételét is szorgalmazzák.

Egy másik prioritás a hivatal számára a városi strand korszerűsítése, átalakítása, amit teljes egészében saját forrásokból fedeznek.

Lényeges még, hogy a megyeszékhely önkormányzata nem vesz fel hitelt semmilyen munkálat fedezésére, sőt Antal Árpád elmondása szerint a régi kölcsönöket is sikerült törleszteniük. Egyetlen készenléti hitel van még, amit az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Bank biztosít, amelyből 17 utca korszerűsítését finanszírozzák.

A számítások szerint a megyeszékhely idén is valamivel több mint 90 millió lejből gazdálkodhat, ami az előző évek tapasztalata alapján 2012 végére – a különböző külső források révén – meghaladhatja a 100 milliót is. A saját bevételeket – a tavalyihoz hasonlóan – 52 millió lej körüli összegre becsülik.

A költségvetés-tervezet tanulmányozható a következő linken, és január 25-ig javaslatokat, észrevételeket is meg lehet fogalmazni.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.