hu
 
Hétfő, 2026. Augusztus 10.

Kapcsolat fotópályázat: megtekinthetőek a legjobb pályamunkák

2011.11.17

November 17-én, csütörtökön 18 órától nyílik a Lábas Házban az a fényképkiállítás, amely a Kapcsolat fotópályázat legsikerültebb képeit összesíti. A pályázatra összesen 63 fénykép érkezett, melyeket egy öttagú zsűri értékelt.  A zsűri tagjai Ádám Gyula csíkszeredai, Erdély Bálint Előd székelyudvarhelyi, Bálint Zsigmond marosvásárhelyi, Veress Nándor budapesti és Henning János sepsiszentgyörgyi fotóművészek.

A legtöbb pontot, és ezáltal az első díjat (1000 lej) Antal Levente szerezte meg, a második díjat (600 lej) Gál Zsoltnak ítélte a zsűri, a harmadik helyen (400 lej) pedig Tinca Teddy áll. Az első három elismerés mellett két különdíjat is kiosztanak a mai kiállítás-megnyitón: a zsűri különdíját Toró Attila veheti át, illetve a
Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület legfiatalabb tehetségnek szánt elismerését Kósa Tímea Afrodita kapja.

Az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat keretében zajló Kapcsolat fotópályázat 2011. május 8-án indult. A szervezők olyan pályamunkákat vártak hivatásos és amatőr fényképészektől, amelyek rajtakapják a múlt, a jelen és a jövő viszonyát a városban, egyidejűségeket, a város és lakói közti kapcsolatot, Sepsiszentgyörgy arcait, a település lüktetését, a városi élet ritmusát, ennek jelentős eseményeit. A rendezvény szervezői Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala és a Fotóművészetet Pártoló Gyulai Ferenc Egyesület.

 

Kapcsolat katalógus

Új autóbusz útvonalakkal bővül a közszállítási hálózat és változik a parkolási rendszer Sepsiszentgyörgyön
2026.08.03

Péntektől, augusztus 7-től új járatokkal bővül a közszállítási rendszer, a menetrend jelentősen megváltozik; illetve októbertől új parkolási rendszer lép érvénybe a város egész területén.

Nyár az Állomás negyedi tavon: közel kétezren bérelték ki a csónakokat és vizibicikliket az első hónapban
2026.07.31

Az elmúlt egy hónapban,amióta újra csónakázni és vizibiciklizni lehet a tavon, közel 2 000 alkalommal használták ki ezt a lehetőséget a sepsiszentgyörgyiek és az idelátogatók. A vizibiciklik nagyobb népszerűségnek örvendenek, ezeket 1 800 alkalommal használták, míg a csónakokat 200 alkalommal vették igénybe a látogatók. 

ErdélyiHelikon 100: „A köröket, a köröket ne hagyd” – Kép és szó párbeszéde az Erdélyi Helikon képzőművészetében
2026.07.15

A kiállítást 2026. július 21-én, kedden 16 órai kezdettel az Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítóterében Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Németh Zsolt, magyar országgyűlési képviselő, Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője és dr. Bordás Beáta művészettörténész nyitják meg.  A megnyitón közreműködik Ráduly Zsófia hegedűn.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata zéró toleranciát hirdet a közvagyon rongálása ellen
2026.07.14

Minden esetben azonosítani és büntetni fogják az elkövetőket