hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

550 perc élő zene: Cseh Tamás emlékest

2011.08.11

A nyári esték hangulatának felpezsdítésének céljával Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala közreműködve a Mukkk Kulturális Egyesülettel 550 perc élő zenés műsort szervez az elkövetkezendő két hónapban az 550 éve város Sepsiszentgyörgy rendezvénysorozat részeként. Augusztusban és szeptemberben változatos szabadtéri koncertekre kerül sor a Székely Nemzeti Múzeum kertjében. Jövő pénteken, augusztus 19-én, délután 18 órától kezdődik a Cseh Tamás  emlékkoncert három tehetséges, fiatal sepsiszentgyörgyi zenész közreműködésével: Orbán Ferenc (ének, gitár), Lőfi Gellért (billentyű) és Kerezsi Csongor (basszusgitár). A 90 perces baráti együttzenélés ideje alatt ismerős részletek csendülnek majd fel Cseh Tamás gazdag és tartalmas életművéből.

Cseh Tamás legkedvesebb dalait felelevenítő egész estés előadást először a magyar kultúra napján, 2010. január 22-én, Cseh Tamás születésének évfordulóján mutatták be, ezt pedig egy kilenc állomásos erdélyi koncertturné követte.

A koncertsorozat házigazdája a Fekete Leves kávétörténeti kiállítás.
 

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.