hu
 
Kedd, 2026. Március 17.

Sikeres az első Székely Vágta

2011.08.01

A tisztességes verseny és az újonnan kötött barátságok napja

Egyedülálló élménynek lehetett szemtanúja szombaton, július 30-án az a közel harmincezer ember, aki megfordult az első ízben megrendezett Székely Vágtán. Látványban és izgalomban egy percig sem volt hiány, a 29 pályára lépő lovas már önmagában felfokozta a hangulatot, a futamok pedig egyenesen kirobbanó sikert arattak.

Szombaton kora reggel már nagy volt a nyüzsgés az Óriáspince-tetőn, hiszen az utolsó részleteket is a helyére kellett tenni annak érdekében, hogy zökkenőmentesen zajlódjanak le a futamok a Nemzeti Vágta hivatalos elővágtáján. A Duna Televízió stábja is a helyére állt, így délelőtt 10-kor kezdetét vette az első Székely Vágta. A megnyitó parádés felvonulással indult, a XI. Székely Határőr Hagyományőrző Huszárezred bevonulása után, Székely Tibor vágtafőkapitány hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, erőt és tisztességet kívánva a huszároknak. „Egy igazi huszár, akár csak egy igazi lovasversenyző, erő és tisztesség nélkül mit sem ér. Minden évben, amikor ezt a két erényt példaként mutatjuk fel, akkor példaként állítunk magunk elé olyan történelmi személyiségeket, akik életükkel méltán és méltón képviselték ezeket az értékeket és hozzájárultak a huszár és lovas hagyományok öregbítéséhez” – mondta Székely Tibor. „A Vágta fennállása óta versenyein keresztül hirdeti a nemzeti összetartozás gondolatát. Hisszük és valljuk, hogy nemzeti tragédiáinkból akkor emelhetjük fel a fejünket, ha erővel és tisztességgel, egymást tisztelve, munkáját megbecsülve, összefogva teszünk a magyarság és a velünk együtt élő népek szebb és boldogabb jövőjéért” – folytatta, majd végszóként egy kívánságot fogalmazott meg: „legyen ez a nap a tisztességes verseny és az újonnan kötött barátságok napja”. A megnyitót a rétyi Kováts András Fúvószenekar kísérte, Kelemen Antal karnagy vezetésével.

A települések képviselőinek ceremoniális bevonulása után el is indultak az előfutamok, ahol hat futamban négy település versenyzett, a hetedik futamban kettő (Maksa végül nem indult a versenyen), a nyolcadikban három település lovasa mérte össze galopptudását. Minden előfutamból két versenyző ment tovább, a legjobb 16 közé jutott Kovászna megyéből Kálnok, Csernáton, Kilyén, Kézdivásárhely, Illyefalva, Szotyor, Sepsiszentgyörgy, Angyalos, Árkos és Esztelnek, Hargita megyéből Zsögöd, Máréfalva, Csíkdelne, Csíkkarcfalva és Székelyudvarhely, Maros megyéből pedig Hagymásbodon. A középdöntőkből már csak egy-egy versenyző juthatott tovább.

A középdöntők még sikeresen lezajlottak, azonban a döntőt, a díjazást és a további délutáni programokat a lehulló eső miatt sajnos már nem tudták megtartani. „Mi székelyek sok mindenkivel szemben állunk, az Isten áldásával viszont nem dacolunk. Amit adott, elfogadjuk, jövőre még jobban készülünk” – nyilatkozta Tamás Sándor tanácselnök, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a lovas versenyt a zord időjárás miatt nem lehet folytatni. Ennek ellenére a szervezők pozitívan értékelik a Székely Vágtát, hiszen az elmaradt döntő következtében a Nemzeti Vágta szervezőbizottsága felajánlotta, hogy a döntőbe jutott négy település mind képviselheti Székelyföldet a budapesti futamon.

A középdöntő első futamából Kálnok jutott tovább, a lovas ifj. Bihari Béla Negra lipicai lovával, a második futam győztese lett Filep Marót Levente és Nor lova Illyefalva képviseletében, a harmadik középdöntőt Bagoly Szabolcs és Samir lova nyerte meg, a negyedik futamban pedig Székelyudvarhely jeleskedett, a lovas Ambrus Szabolcs, lova a Flamingo névre hallgat.

A futamok közti időt lovasprogramok színesitették. Elsőként a Szilaj Hagyományőrző Egyesület csapata egy lovasíjász bemutatót tartott, amely a Honfoglalás korát idézte fel, időutazást kínálva a közönségnek. Ezt követte a díjugratás, amely Hargita megyei sportklubok és lovardák közös munkájaként jött létre a Bajkó házaspár bíztatására, majd a Kálnoky lovarda lovasainak stilizált díjlovagló bemutatója következett. A lovasprogramokat egy csatajelentet megelevenítő huszárbemutatóval zárta a XI. Székely Határőr Huszárezred, kiegészülve gyalogos hagyományőzrőkkel a gyergyói medencéből és Felső-Háromszékről. A huszárezred a bemutatója hűen tükrözte a kor jellegzetességeit, hiszen korabeli ruházatban és fegyverzettel készültek.

„Legfőbb szempontunk, éspedig, hogy balesetmentes napunk legyen, megvalósult. Bár nagyon sajnáljuk, hogy a délutáni lovasprogramok és a döntő elmaradt, viszont a biztonsági szempontok voltak a legfontosabbak, amit semmilyen más érdeknek nem tudtunk alárendelni. A visszajelzések nagyon pozitívak, de jövőre valószínűleg két naposra kell terveznünk ezt az eseményt, külön választva a kulturális programokat és a galoppversenyt” – mondta Sztakics Éva alpolgármester, a rendezvény főszervezője.
 
„A Nemzeti Vágta alapítói a verseny születésekor arról álmodtak, hogy a budapesti Hősők terén az egyes futamok alatt a települések által benevezett lovasokat otthonról érkezett szúrkolók százai fogják bíztatni. Az eddigi három versenyt több tízezer ember látta, de egyes versenyzőket valóban szívvel-lélekkel buzdító szurkolást szombaton láthattak először a Nemzeti Vágta szervezői a maksai Óriáspince-tetőn. Az eddigi elővágták legszebb helyszínén, a Nemzeti Vágta alapításának negyedik évében, valósult meg ez az álom.  Köszönet érte minden székely településről érkezett szurkolónak és a lovasoknak” – fűzte hozzá Meskó Zsolt, a Nemzeti és a Székely Vágta főrendezője.

A Duna Televízió szombaton öt bejelentkezéssel, több mint két órát mutatott a rangos eseményből.

 

 

 

Eredmények:

Előfutamok

Középfutamok

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani

Természet női szemmel
2026.03.10

A Vadon Egyesület harmadik alkalommal szervezi meg a „Természet női szemmel” című fotókiállítást, amelynek megnyitójára 2026. március 12-én, csütörtökön 17 órától kerül sor a Székelyföldi Vadászati Közgyűjtemény épületében (Sepsiszentgyörgy, Gróf Mikó Imre utca 11. szám). A rendezvény ingyenesen látogatható.

Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön
2026.03.10

Az ötnapos programsorozatba a város különböző egyházi és kulturális intézményei, egyesületei olyan tevékenységekkel kapcsolódnak be, mint például Honleányképző program, múzeumpedagógiai foglalkozás, előadások, kokárdakészítő műhely, tárlatvezetés, filmvetítés, emlékfutás és a Sepsi Pilvax irodalmi kávéház.