hu
 
Szerda, 2026. Szeptember 23.

Nem drágítja a szemétszállítási díjakat a Tega Rt.

2022.01.12

2022-ben is kedvezményben részesülnek azok, akik előre kifizetik szolgáltatás ellenértékét

„2022 az ország legtöbb köztisztasági vállalatánál jelentős drágulást hozott. A díjszabásaink eddig sem szerepeltek a drágák közt, olcsóbb is leginkább olyan településeken volt, ahol nem gyűjtöttek szelektíven, illetve régi szemétdombra ürítették a hulladékot, nem foglalkozva az egészségügyi kockázattokkal. Elég gondot jelent az embereknek a drága gáz, villany, mi azt szerettük volna, hogy 2022-ben ne kelljen többet fizetniük, egyelőre úgy tűnik, hogy ezt tudjuk is tartani” – közölte Máthé László, a TEGA Rt. igazgatója.

A TEGA Rt. 2022-ben is kedvezményes fizetési lehetőséget nyújt azoknak, akik előzetesen akarnak fizetni: április 30-ig egész évre 10%, fél évre 5% kedvezményt kapnak az előzetesen törlesztők. A kedvezmény azokra a jogi személyekre is érvényes, akiknek a szerződése előre rögzíti a hulladék mennyiségét.

A 70 évesnél idősebb, 800 lej alatti nyugdíjjal rendelkező idős személyeknek egyáltalán nem kell fizetniük a hulladékszállításért, a 801-1000 lejes nyugdíjjal rendelkezők pedig 50% kedvezményben részesülnek. Fontos, hogy a kedvezmény akkor érvényes, ha egy 2022-es nyugdíjszelvénnyel alátámasztják a kérésüket, ennek határideje március utolsó napja és minden évben ezt újra le kell tenni.

A TEGA Rt. arra kéri a sepsiszentgyörgyi és baróti városlakókat, hogy a karácsonyfákat, amelyekre már nem tartanak igényt, tegyék a hulladékgyűjtőkhöz és ne dobják azokat be a kukákba.

(A Tega Rt. sajtóközleménye)

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.