hu
 
Szerda, 2026. Szeptember 23.

Március 15. Sepsiszentgyörgyön: ünnepi rendezvénysorozattal emlékezik meg a város

2022.03.04

Sepsiszentgyörgy idén is ünnepi megemlékezéssel adózik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletének. A kétnapos programsorozat keretében lesz majd népzene és néptánc, ünnepi hangverseny, szónokverseny, Forradalmi Kisvonat és természetesen koszorúzások is.

Néptánccal fűszerezett Üsztürü koncert

A megemlékezés első momentumaként egy néptánccal fűszerezett koncertre kerül sor az Üsztürü Zenekar előadásában hétfőn, március 14-én, 19:00 órai kezdettel, a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében.

Az Üsztürü zenekar eredeti magyar népzenét játszik, amit a magyar cigány és paraszt zenészektől tanult számtalan gyűjtőútja alkalmával. Az együttest 1992-ben fiatal kolozsvári magyar egyetemisták alapították, azóta is a magyar népzene szeretete tartja össze őket. Muzsikájuk minden korosztály számára rendkívüli élményt nyújt. A sepsiszentgyörgyi előadáson vendégeik lesznek: Nyitrai Marianna (ének) és Rácz László (cimbalom). Emellett a Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint Tőkés Edit és Tőkés Csaba-Zsolt táncművészete egészíti ki az előadást.

Ünnepi hangverseny

Nem marad el a már hagyománnyá vált ünnepi hangverseny sem, melyre március 15-én, kedden 19:00 órától kerül sor a Tamási Áron Színház nagytermében. A Georgius és a Csíki Kamarazenekarok ünnepi témát megidéző repertoárjában szerepelnek többek között Erkel, Kacsóh, Bartók, Kodály és Puccini művei is.

„Légy a ma Petőfije!” – szónokverseny

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából „Légy a ma Petőfije!” jelszóval szónokversenyre hívjuk a 9-12. osztályos tanulókat. Jelentkezni a www.kultura.ro weboldalon található űrlapon lehet március 7-ig. A szónoklatok előadására március 11-én, 17:00 órától kerül sor a Szimplában. Az első három helyezett könyvcsomagban és 1500, 1000, valamint 500 lejes jutalomban részesül. Az első helyezett, valamint a közönségdíjas szónok lehetőséget kap az ünnepi rendezvénysorozaton való fellépésre.

Forradalmi Kisvonat

Az idei év újdonságaként Forradalmi Kisvonat névvel tematikus járatot indítunk kicsik és nagyok számára egyaránt. Március 14-én és 15-én (hétfőn és kedden) 9:00, 11:00, 13:00 és 17:00 órától indul a körút, melynek során olyan történelmi jelentőségű helyszínekre látogathatnak el az érdeklődők, amelyek szorosan kötődnek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc háromszéki történéseihez. A vonatozást megelőzően a résztvevők az Erzsébet parkban találkoznak az „oroszlánoknál”, majd ellátogatnak a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron termébe. Ezt követően a könyvtár épülete előtti megállóban felszállnak a kisvonatra, és elindulnak a különböző emlékműveket, emléktáblákat érintő utazásra, Demeter Lajos nyugdíjas könyvtáros, helytörténet-kutató idegenvezetésével. A körút a könyvtárnál zárul, az aradi vértanúk kopjafáinál. A délelőtti járatokra iskolás és óvodás csoportok jelentkezését várjuk a következő telefonszámon: 0729-062-856. A különjárat a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Vadon Egyesület és a Kónya Ádám Művelődési Ház együttműködésében jött létre.

Az eddigi évekhez hasonlóan, nem maradnak el a már hagyományossá vált koszorúzások sem a sepsiszentgyörgyi, kilyéni és szotyori emlékműveknél, március 15-én, hétfőn 10:00-16:00 óra között.

A helyek száma korlátozott az aktuális járványügyi szabályoknak megfelelően. A jegyek ára mindkét koncertre 30 (teljes ár) és 15 lej (kedvezményes jegy). Jegyek elővételben a Városi Kulturális Szervezőirodában (Városi Jegyiroda) kaphatóak, a Szabadság tér 1. szám alatt, hétfőtől szerdáig 8:00-16:00, csütörtökön 8:00-17:00, pénteken pedig 8:00-15:00 óra között, illetve az események előtt egy órával a helyszínen. A kisvonatra 3 és 5 lejes jegyeket lehet váltani a helyszínen.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Partnerek: Vadon Egyesület, Bod Péter Megyei Könyvtár, Tamási Áron Színház, Székely Mikó Kollégium, Szimpla Sepsiszentgyörgy

(A Kónya Ádám Művelődési Ház közleménye)

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.