hu
 
Szerda, 2026. Szeptember 23.

Közel 2 000 szabad hely van a koronavírus elleni oltásra Sepsiszentgyörgyön

2021.04.22

Antal Árpád-András polgármester felhívást intéz azokhoz, akik szeretnék beoltatni magukat

Sepsiszentgyörgy polgármestere felhívja a lakosok figyelmét, hogy azok, akik szeretnék beoltatatni magukat a koronavírus ellen, megtehetik, hiszen jelenleg vannak szabad helyek a város oltóközpontjaiban.

Az a kérésem, hogy akik szeretnék beoltatni magukat, most tegyék meg, hiszen jelen pillanatban van erre lehetőség. Ugyanakkor arra is kérem a lakókat, hogy elsőkörben orvosoktól és szakemberektől tájékozódjanak az oltás beadását illetően”– mondta Antal Árpád polgármester.

Kovászna megyében csütörtök délben már csak 6 személy szerepelt a várólistán és több mint 4 700 oltóanyag áll rendelkezésre, ebből közel 2 000 Sepsiszentgyörgyön, ahol Pfizer és Moderna által kifejlesztett vakcinával oltanak.

A városvezető kiemelte, hogy a rendelkezésre álló, nagy mennyiségű vakcina nem az oltási kedv csökkenését jelzi, hanem azt, hogy most már több oltóanyag érhető el országos szinten. Ezt bizonyítja az is, hogy szerdán az országban rekordszámú, azaz 90 000 beoltott személyt regisztráltak egy nap alatt.

Ugyanakkor Antal Árpád polgármester úgy nyilatkozott, hogy akkor tudunk visszatérni a járvány előtti életünkhöz, amikor Románia lakosságának egy jelentős hányada védett lesz a koronavírussal szemben.

„A védettséget a tudomány mai álláspontja szerint az oltás nagymértékben biztosítja. Fontos, hogy mindenki maga döntse el, él-e az oltás lehetőségével vagy sem, senkit sem szabad meggyőződése ellenére oltásra kényszeríteni. Ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy a járvány megfékezésének érdekében olyan intézkedések körvonalazódnak az elkövetkezőkben, melyek nagyobb mozgásteret biztosítanak majd azon személyek számára, akik beadatták az oltást, például léteznek olyan tervek, melyek szerint azok a vendéglők, ahol a személyzetet immunizálták, működhetnek és eléggé valószínű, hogy az utazás is könnyebb lesz a beoltott személyek számára. Én arra biztatom azokat, akik ezzel a lehetőséggel élni szeretnének, hogy tegyék meg, mert mielőbb elérjük azt a kritikus tömeget, mely védett a vírussal szemben, annál hamarabb tudunk visszatérni a járvány előtti életünkhöz”– hangsúlyozta Antal Árpád.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.