hu
 
Vasárnap, 2026. Március 22.

Idén is folytatódik az Értéket adunk roncsautódnak! elnevezésű program

2022.01.28

Kiterjesztették a Sepsiszentgyörgyön legalább öt éve forgalomba írt gépjárművekre is, a korábbi tíz év helyett

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a januári soros ülésén elfogadta az Értéket adunk roncsautódnak! elnevezésű program szabályainak módosítását. Ennek értelmében enyhítettek a program feltételein, így a gépjárműveknek legkevesebb 5 éve kell sepsiszentgyörgyi címen szerepelniük a tavalyi 10 évhez képest.

2021-ben több mint 500 kérelmet hagytak jóvá, a helyi költségvetésben erre a célra elkülönített összeg 1,5 millió lej volt. Idén 500 000 lejt különítettek el, az összeget a kérelmezők számának függvényében növelni fogják, így egyetlen jogosult személy sem marad ki a programból. 

Antal Árpád polgármester sajtótájékoztató keretében kifejtette, hogy 2021-ig évente 830-al nőtt bejegyzett gépjárművek száma Sepsiszentgyörgyön, tavaly ez a szám 300 alá csökkent.

Még nem beszélhetünk arról, hogy számottevően csökkent volna az autók száma Sepsiszentgyörgyön, de ezzel a programmal sikerült jelentősen visszafogni a növekedés mértékét. A program idén is folytatódik, és reméljük, hogy ha lesznek olyan országos szintű programok, amelyek megerősítik azt az elképzelést, hogy az embereknek új, kevésbé szennyező autójuk legyen, akkor talán sikerül állandósítani az autók számát, hiszen csak így lehet hosszútávú közpolitikát folytatni. Amíg a járművek száma évente közel 1 000-el növekszik, addig a parkolóhelyek létesítésével nem tudunk lépést tartani. Ezt mindannyian tapasztaljuk, és az autótulajdonosok sajnos évről évre egy kicsivel többet vesznek el a város zöldterületeiből" nyilatkozta a városvezető.

A program célja, hogy kivonja a forgalomból a 10 évnél idősebb, legkevesebb 5 éve Sepsiszentgyörgyön beíratott, környezetszennyező autókat, amelyek gyakran az amúgy is túlzsúfolt közterületeket foglalják el. 

Ahhoz, hogy a kérelmezők pozitív elbírálásban részesüljenek és a roncstelepre leadandó autó után megkapják a 3 000 lejes összeget, a következő feltételnek kell megfelelniük: állandó sepsiszentgyörgyi lakcímmel vagy székhellyel kell rendelkezniük, az autónak az utóbbi 3 évben a kérelmező nevén kell szerepelnie, nem lehet tartozásuk a helyi költségvetés felé, és saját felelősségi nyilatkozatot kell tenniük arról, hogy nem kérték, illetve nem fogják kérni az autónak az országos roncsautó programba való beiratását. Ugyanakkor vállalniuk kell, hogy a következő 3 évben nem vásárolnak 5 évnél idősebb személygépjárművet, ellenkező esetben visszafizetik a 3 000 lejes támogatást. A program feltételeiről és a szükséges iratokról bővebben ITT olvashatnak.

Hosszabított ügyfélfogadás a polgármesteri hivatal adó- és illetékbefizetési pénztáránál
2026.03.20

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala felhívja az adófizetők figyelmét, hogy 2026. március 23-31. között a hivatal adóbegyűjtő pénztára (Olt utca 2. szám) hosszabbított programmal fogadja ügyfeleit.

Harmincharmadik Szent György Napok: középpontban a helyi és az erdélyi alkotók
2026.03.18

Annak ellenére, hogy jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre, változatos programmal várják a résztvevőket az idei városünnepre, amelyen minden eddigi programkategória megmarad. A 33. Szent György Napokra április 24-e és május 3-a között kerül sor. 

Április végéig jelentkezhetnek az idei Zöldövezetészpítési programra a sepsiszentgyörgyi lakótársulások
2026.03.18

A kérést legkésőbb április 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati, Tájékoztatási és Iktató Irodájába hétfőtől szerdáig 8-16 óra, csütörtökön 8-17 óra, pénteken pedig 8-15 óra között vagy elküldi online az info@sepsi.ro címre.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata pénzügyi támogatást nyújt a fogyatékkal élőknek
2026.03.13

A támogatási kérelmeket a helyi adók kompenzálására március 16-tól lehet benyújtani