hu
 
Csütörtök, 2026. Február 05.

Támogatjuk az oktatást, támogatjuk a jövőt!

2020.09.10

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata az elmúlt 12 évben jelentős összeget fordított az oktatás minőségének javítására a bölcsődék, óvodák és iskolák fejlesztése és eszközökkel való felszerelése által.

Az új iskolai tanév megkezdése előtt pár nappal Antal Árpád-András polgármester, Sztakics Éva-Judit alpolgármester és Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója közös sajtótájékoztató keretében ismertették az oktatás területén tervezett fejlesztéseket.

Antal Árpád-András az új tanévben is felelős magtartásra buzdítja a szülőket és a diákokat egyaránt: „Csak rajtunk múlik, hogy mennyire lesz zökkenőmentes az oktatás, ha a szülők is felelősséggel viszonyulnak a kérdéshez, nem úgy küldik a gyermekeiket az iskolába, hogy nem kell betartani a szabályokat, nem is létezik vírus – akkor valószínűleg nem lesznek gondok. Nyilván minden szülőnek joga van a gyereke kapcsán döntést hozni, ezt a jogot az önkormányzat nem veszi el egyetlen szülőtől sem, a városvezetés és az iskolák vezetői nevében azt a felhívást tudom megfogalmazni, hogy a gyerekek járjanak iskolába. Ha majd olyan helyzet lesz, hogy úgy fogjuk érezni, hogy biztonságosabb ha nem járnak, biztos mi leszünk az elsők, akik azt fogjuk mondani, hogy ne járjanak iskolába” – hangsúlyozta a polgármester.

Az elöljárók a körbevezették a sajtó munkatársait a volt Kós Károly Szakképző Líceum épületegyüttesében, amely az új tanévtől kezdődően a Székely Mikó Kollégium elemi osztályainak ad otthont.

A műemléképületen az utolsó simítások zajlanak, a munkálatokat tavaly nyáron kezdték el,  a hátsó épület és az udvarrendezés befejeződött, jelenleg a tornaterem felújításán dolgoznak.

A munkálatok során felújították a műemléképületben helyet kapó osztálytermeket, folyosókat és fürdőszobákat. Kicserélték a víz-, a fűtésrendszer és a villanyhálózat vezetékeit, továbbá a padló- és falburkolatot is. A külső munkálatok során, ahol szükséges volt javításokat  végeztek. Az iskolaudvar új burkolattal, interaktív elemekkel és játszótérrel gazdagodott. A munkálatokat saját forrásból fedezte az önkormányzat.

Az önkormányzat támogatásával az elmúlt évek során felújították a Csipike Napköziotthonos Óvoda épületét, új épületet létesítettek a Pinocchio Napköziotthonos Óvodának, új sportpályát építettek a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakképző Líceum udvarára, felújították a Mikes Kelemen Elméleti Líceum régi épületszárnyát, a Székely Mikó Kollégiumot új multifunkcionális épületszárnnyal bővítették, külső és belső munkálatokra is sor került, valamint felújították a kicsi Mikó épületét is. Felújították a Puskás Tivadar Szakképző Líceum épületeit és sportpályákat létesítettek, 2017-ben pedig a Puskás Tivadar Szakképző Líceumhoz rendelték a Kós Károly Szakképző Líceumot.

Az elmúlt évek során az önkormányzat 61 interaktív táblával támogatta a város oktatási intézményeit, melyek felszerelését folyamatosan bővíti, 2019-ben sor került a fogorvosi rendelők felújítására is, a 2015-2018-as periódusban székekkel, padokkal, kiságyakkal bővült az iskolák és az óvodák felszereltsége.

Az elmúlt évek során a városi bölcsőde is megújult. „Az egykori svájci villa helyére bölcsődét hoztunk létre, a jelenlegi oktatási és szociális rendszer értelmében a bölcsődék finanszírozása teljes mértékben az önkormányzatokra hárul. Mi reméljük, hogy ez meg fog változni. Mi mindenképp a következőkben növelni fogjuk a bölcsődei helyek számát hiszen azt szeretnénk elérni, hogy azok a szülők, akik a gyerekeiket a bölcsődébe szeretnék vinni, dolgozhassanak nyugodt körülmények között” – hangsúlyozta Antal Árpád.

Jelenleg folyamatban van a Plugor Sándor Művészeti Líceum épületének és a Nicolae Colan Általános Iskola épületének, a Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek hőszigetelése, a Székely Mikó Kollégium műemlék épületének felújítása.

Az elkövetkezőkben az önkormányzat vállalja a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Gödri Ferenc Általános Iskola, a Váradi József Általános Iskola, a Gulliver Napköziotthonos Óvoda, az Árvácska Napköziotthonos Óvoda, valamint az Ady Endre Általános Iskola épületének hőszigetelését.

Tervek között szerepel a Mihai Viteazul Főgimnázium műemléképületének, a Székely Mikó Kollégium bentlakás épületének, a Benedek Elek Napköziotthonos Óvoda Olt utca 19-es szám alatti épületének, a Kőrösi Csoma Sándor Napköziotthonos Óvoda épületének, az Ady Endre Általános Iskola épületének felújítása, a Hófehérke Napköziotthonos Óvoda Orbán Balázs utcai óvodájának lebontása és újjáépítése és a Néri Szent Fülöp Általános Iskolához tartozó óvoda építése.

A Berde Áron Szakképző Líceumban udvarrendezés következik, itt futópályákat és sportpályákat alakítanak majd ki, Szépmezőn egy 60 férőhelyes napköziotthonos óvoda és bölcsőde épül, udvarral és játszótérrel, illetve önálló infrastruktúrát biztosítanak a Kiválósági Központnak.

Sepsiszentgyörgy 35 tanintézményében összesen 10 665 gyermek tanul: 8 621 iskolás, 1 776 óvodás és 268 bölcsődés.

Fotók: Kristó-Gothárd Hunor

Beszámolót tartott Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi adóügyekkel kapcsolatban
2026.02.03

Antal Árpád polgármester sajtótájékoztató keretében tartott beszámolót a sepsiszentgyörgyi adóügyekről, illetve tájékoztatott, hogy a felmerülő problémákból mit sikerült már megoldani, és mi van még folyamatban. 

Rekordot döntött a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi látogatottsága 2025-ben
2026.01.29

Minden eddigi rekordot felülmúlt a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi tavalyi éve: 2 118 vetítésre összesen 51 614 jegyet értékesítettek, így a nézőszám gyakorlatilag elérte a város teljes lakosságának számát.

Hangok határok nélkül – az Oszakai Világkiállítás székelyföldi fellépőinek hangversenye  Sepsiszentgyörgyön
2026.01.29

Magyar, román és orosz zeneszerzők műveivel várják a közönséget Sepsiszentgyörgyön a Hangok határok nélkül című koncertre, amely a székelyföldi fiatal művészek nemzetközi jelenlétének apropóján valósul meg. Az eseményre 2026. február 19-én, 18 órától kerül sor a Református Vártemplomban.

Milán és Anna a legnépszerűbb keresztnevek Sepsiszentgyörgyön 2025-ben
2026.01.27

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Anyakönyvi Részlege összesítése szerint 2025-ben összesen 1343 születési anyakönyvi kivonatot állítottak ki.