hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Közel 70 pályázó közül választották ki Sepsiszentgyörgy legszebb lakónegyedi zöldövezetét, erkélyét és kapu elejét

2020.08.04

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata június közepén hirdette meg zöldövezeti szépségversenyét, a három meghirdetett kategóriában (legszebb zöldövezet, erkély és kapu eleje) összesen 66-an jelentkeztek.

Múlt héten egy hat tagú zsűri két napon keresztül látogatta végig a benevezett lakónegyedi zöldövezeteket és kapuk elejét.
Az elbírálásnál a zsűri a zöldövezet gondozásába befektetett munka minősége és mennyisége, a növények szépsége, változatossága, az övezetek tisztasága és gondozottsága szerint értékelt.

Az erkély kategóriában a zsűrizés a beérkezett fotók alapján történt, ahol a fő szempont az volt, hogy az adott erkély mennyire járul hozzá az utcakép javításához.

A zsűri pontszámai alapján 2020-ban Sepsiszentgyörgy legszebb lakónegyedi zöldövezete a Puskás Tivadar utca 64-es szám 33-as tömbházának A lépcsőházához tartozó terület (benevező személy Medeșan Eugen Aurel), második helyezett a Testvériség sugárút 6-os szám 3-as tömbházának A lépcsőháza (benevező személy Sebestyén Mária), a harmadik díjat a Lendület sétány 5-ös szám 18-as tömbházának B lépcsőháza (benevező személy Szőcs Éden Jessica) nyerte el.

2020-ban Sepsiszentgyörgy legszebb erkélyének tulajdonosa Szatmári Emese (Vadász utca), az erkély kategória második helyezettje az Antal Esztilláé a Gábor Áron utcában, harmadik díjat pedig Ambrus Évának ítélték oda a Tavirózsa utcában lévő erkélyért.

A bizottság Incze Béla Róbert kapu elejét vélte a legszebbnek (Cigaretta utca), második díjat Vass Csaba Millénium utcai kapu eleje kapta, a harmadik pedig Pál Attila Vadász utcai kapu eleje.

A legszebb lakónegyedi zöldövezet gondozói egy 18 000 lej értékű 12 férőhelyes zárható kerékpártárolóval és egy, a lépcsőházukra kifüggesztett plakettel gazdagodnak az elnyert titulusról, emellett minden lakónegyedi zöldövezet kategóriában pályázó személy/társulás ingyenesen vehet részt az önkormányzat 2021-es zöldövezetszépítési programjában.

A Dália Virágüzlet felajánlásával a legszebb erkély és kapu eleje kategóriák első három díjazottjai 500, 300, illetve 100 lej értékű utalványban részesülnek, melyet előzetes egyeztetés alapján 2021 tavaszáig vásárolhatnak le a Dália Kertcentrumban.

Az önkormányzat mindhárom kategóriában személyre szabott szolgáltatáscsomaggal díjazza az első három helyezettet, melyet a város kulturális- és szabadidős létesítményeiben lehet majd felhasználni.

A járványügyi helyzetre való tekintettel díjátadó ünnepségre nem kerül sor, a nyereményeket az önkormányzat személyesen juttatja el a díjazottaknak utalvány formájában.

A mi városunk, a mi felelősségünk mottójú verseny célja a városlakók ösztönzése a lakónegyedi zöldövezetek, kapuk eleje és erkélyek szépítésére, karbantartására, amelyek javítják Sepsiszentgyörgy utcáinak képét és imázsát.

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.