hu
 
Csütörtök, 2026. Szeptember 24.

Lezárult a GAL Sepsi Egyesület első pályázati kiírása

2020.05.11

A GAL Sepsi Egyesület a helyi pályáztatási folyamatnak megfelelően idén márciusban meghirdette az első két pályázati kiírását, amelyek célja a Helyi fejlesztési tervbe foglalt intézkedések támogatása Sepsiszentgyörgy leromlott városi területein. A pályázati felhívások infrastrukturális beruházásokra és integrált szociális beavatkozásokra voltak meghirdetve a Regionális Operatív Programon (POR), valamint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programon (POCU) keresztül.

Május 6-ig, a kijelölt határidő végéig  két pályázatot nyújtottak be az egyesülethez, egyet-egyet a Regionális Operatív Program és az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program kiírására is. Az elbírálásra alkalmasnak ítélt projektek listáját május 16-án teszik majd közzé, a helyi pályáztatási folyamat első kiírásainak végleges eredményeit pedig a pályázatok kiértékelését követően június 10-én.
A GAL Sepsi Egyesület egy 7 millió eurós támogatást nyert, ebből pályázhatnak meg összegeket az érdekelt helyi szervezetek és intézmények, hozzájárulva a város marginalizált területeinek fejlesztéséhez.

Az egyesület képviselői szerint, amennyiben minden terv szerint halad, ez év végéig támogatásban részesülnek a projektek, így a jövő évben már sor kerülhet a megvalósításukra.

A Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület (röviden: GAL Sepsi) egy non-profit, nemkormányzati szervezet, megbízatása pedig, hogy csökkentse a mélyszegénységben és társadalmi kirekesztettségben élők számát Sepsiszentgyörgy leromlott városi területein, az életminőség és az életkörülmények javításával, a társadalmi kohézió erősítésével.

A következő pályázati kiírás várható időpontja 2020. június 2.


 

A Karib-térségben turnézik az M Studio
2026.09.22

5 év után visszatér a Dominikai Köztársaságba a sepsiszentgyörgyi M Studio – a Dirty Dancing előadásukat az EDANCO Nemzetközi Táncfesztiválon mutatják be. A Karib-térségi turné után a bukaresti BukFeszt-re utaznak.

Kinyit a városi uszoda és folytatódik a Bevezetés a sportba program Sepsiszentgyörgyön
2026.09.21

Mindkét szolgáltatás működtetése jelentős anyagi ráfordítás, az önkormányzat azonban vállalja a költségeket, mert nem a gyerekeken és az egészségmegőrzésen szeretne spórolni.

Lezárult a 15. Székely Vágta – a székely lovas hagyományok ünnepe a maksai Óriáspince-tetőn
2026.09.14

Izgalmas futamok, látványos lovasbemutatók és felejthetetlen közösségi élmények gazdagították a jubileumi rendezvényt

Sikeres oktatási és infrastrukturális megvalósítások Sepsiszentgyörgyön 
2026.09.10

Az országos helyreállítási terv (PNRR) mérlege

Iskolakezdéshez és műszakváltásokhoz igazított menetrend lépett életbe Sepsiszentgyörgyön
2026.09.07

Az egy hónapos tesztidőszak tapasztalatai és az utasok visszajelzései alapján iskolajáratot indítottak, több vonalon sűrítették a csúcsidős közlekedést, új indulási időpontokat vezettek be, valamint javították az ipari övezet és Árkos kiszolgálását.