hu
 
Szombat, 2025. Augusztus 23.

Folyamatban van a belső városmag építése Sepsiszentgyörgyön

2022.09.21

Az új sétálóövezet több kis térből és sétányból áll majd, és jövő tavaszra készül el

A kivitelezőcég munkatársai befejezték a pincerendszer átalakítását, kiépítették a vízelvezető hálózatot, a föld alá helyezték az új közvilágítási rendszer vezetékeit, valamint egy összekötő gangot alakítottak ki a Polgármesteri Hivatal és a Tamási Áron Színház udvarai között. A kivitelezőcég szakemberei jelenleg a kialakított gang burkolásán dolgoznak, előkészítik a terepet a sétányok és a kisebb terek számára, ezt követi az alapozás és a térkövek lerakása.

Az új sétálóövezetet több kis térből és sétányból alakítják ki, ezek kiépítése után a Szent György térről indulva gyalogosan vagy biciklivel, autóút keresztezése nélkül lehet majd elérni a Főteret és az Erzsébet park felső részét.

Az új városmagot több irányból is meg lehet majd közelíteni: a vadászmúzeumnak otthont adó Bene-ház mellett elhaladó kis utcán, a Ferdinánd Panzió melletti gangon keresztül, illetve a Tamási Áron Színház irányából is megnyitják mindkét bejáratot.

A város belső udvara a tervek szerint jövő tavaszra készül el, a beruházás értéke meghaladja az 5,4 millió lejt.

Űrkutatástól az akrojógáig, animációtól a koncertekig: MindFormers, ahol mindenki megtalálja a saját világát
2025.08.21

Augusztus végén Sepsiszentgyörgy olyan esemény otthona lesz, amelyhez fogható még nem volt a városban: három napon át a MindFormers tölti meg a Dohánygyárat tudással, inspirációval, kreativitással és közösségi élményekkel.

Tizenhetedik Sportnapok Sepsiszentgyörgyön: közösségi élmény
2025.08.20

A Sportnapok immár tizenhetedik alkalommal kínál három napnyi tartalmas időtöltést 2025. szeptember 19. és 21. között Sepsiszentgyörgy Főterén a sportkedvelőknek, a mozogni vágyóknak, és minden lakónak életkortól függetlenül.

Szent István-napi ünnepi megemlékezés Sepsiszentgyörgyön a Szent József római katolikus templom udvarán
2025.08.18

Augusztus 20-án 19 órától Sepsiszentgyörgyön ünnepi megemlékezést tartanak a Szent József római katolikus templom udvarán a magyar államalapító király, Szent István szobra előtt.

ComOn Sepsi: Sepsiszentgyörgy lakói döntöttek, 20 közösségi kezdeményezés kap támogatást
2025.08.13

Lezárult a Com’ON Sepsi közönségszavazása, amelynek keretében a város lakói 32 ötlet közül választhatták ki azokat, amelyek támogatásban részesülhetnek. A szavazás iránt nagy volt az érdeklődés: a kezdeményezésekre összesen 6117 szavazat érkezett, amelyből 5305 szavazatot minősítettek érvényesnek a szervezők. A közönségszavazásba több mint 1550 városlakó és elszármazott kapcsolódott be.

Egy éve működik a Sepsi Bike: több mint 33.000 kerékpárbérlés egy másként mozgó városban
2025.08.10

Augusztus 10-én ünnepli első évfordulóját a Sepsi Bike kerékpárkölcsönző rendszer Sepsiszentgyörgyön.