hu
 
Csütörtök, 2026. Február 05.

Az önkormányzat megvásárolja az egykori dohánygyár épületét

2021.05.06

Történelmi pillanat Sepsiszentgyörgy életében

Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Antal Árpád-András polgármester és Vargha Fruzsina alpolgármester közös sajtótájékoztató keretében mutatták be a sepsiszentgyörgyi volt dohánygyár műemléképületét, és ismertették, hogy melyek, az épületet és a területet érintő elképzelések a megvásárlást követően. A 4,9 millió eurót érő ingatlan adásvételi szerződés aláírására várhatóan a jövő héten kerül sor.

A Kárpát-medencében egyedinek számító egykori szemerjai dohánygyár épülete 1901 és 1907 között épült, volt időszak, amikor 1200 személy dolgozott itt. A gyár 2010-ben zárt be. 

Kelemen Hunor elnök úr jelenléte azt jelzi, hogy ez a lépés nemcsak a városnak fontos, hanem elengedhetetlen üzenettel bír az erdélyi és romániai műemlékvédelem területén mindenkinek. Várhatóan jövő hét során aláírjuk az adásvételi szerződést, így új fejezet kezdődik a város és az ingatlan életében is. Reményeink szerint néhány év múlva oktatási, ifjúsági és kikapcsolódási lehetőséget nyújtunk itt a Barcaság és Székelyföld fiataljainak, akik élettel  töltik meg majd a teret.“ - hangzott el Antal Árpád-András polgármester részéről, majd köszönetét fejezte ki Kelemen Hunornak az épület megszerzésében nyújtott segítségéért. Az épület felújítását követően a tervek között tudományos játszóház építése is szerepel. 

„Bátran állíthatjuk, hogy Sepsiszentgyörgyön az építkezés évei vannak mögöttünk és a fejlesztések esztendei állnak előttünk. Fontos, hogy megőrizzük, felújítjsuk és visszahelyezzük a közösség szolgálatába, életébe az épített örökségünk, amelyek a térséget, az itt élő embereket évszázadokon keresztül meghatározták, hiszen ezek az ipari épületek az identitásunk részét képezik. Örvendek, hogy Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának lehetősége adódott az ingatlan megvásárlására, annak a vezetőnek, akinek van víziója és hosszú távon gondolkodik, tudja, hogy az ilyen beruházásokkal a közösséget szolgálja és az életminőséget javítja.” -  hangsúlyozta Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes. Kiemelte, hogy ez az épületegyüttes a város szívében nemcsak a lerombolástól menekül meg, hanem a jövőben a közösséget fogja szolgálni, ahogyan azt egykor is tette. 

„Habár keveset beszélünk az ipari műemléképületekről, mégis értékes mindaz, amit magunk körül látunk, és amit használni is fogunk a jövőben. Abban hiszek, hogy a Sepsiszentgyörgyön élő és az innen elszármazott fiatalok ötleteit itt majd megvalósíthatjuk, teret biztosítva az innovatív kezdeményezéseik kibontakozására. Abban bízom, hogy minél több fiatal és kreatív ember fog majd bekapcsolódni az ötletelésbe, és hogy az itt tartott nyílt napokon lesznek érdeklődők, lesznek inspirált emberek.” - mondta Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere. 

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata az elmúlt 15 év során számos olyan beruházást eszközölt, ingatlant vásárolt meg, illetve újított fel, amelyek a közösség és a város fejlődésében fontos szerepet játszottak, így például a szépmezői lakások megvásárlása és az Ipari Park felépítése, a Bene-ház és a Keresztes-ház, a volt Romtelecom, Nemzeti Bank és a Bodok szálló épületének megvásárlása. Az önkormányzat tervei között további hasonló tervek is szerepelnek, így a Szakszervezetek Művelődési Házának, vagy a Hungária szálló épületének megvásárlása és felújítása.

Beszámolót tartott Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi adóügyekkel kapcsolatban
2026.02.03

Antal Árpád polgármester sajtótájékoztató keretében tartott beszámolót a sepsiszentgyörgyi adóügyekről, illetve tájékoztatott, hogy a felmerülő problémákból mit sikerült már megoldani, és mi van még folyamatban. 

Rekordot döntött a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi látogatottsága 2025-ben
2026.01.29

Minden eddigi rekordot felülmúlt a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi tavalyi éve: 2 118 vetítésre összesen 51 614 jegyet értékesítettek, így a nézőszám gyakorlatilag elérte a város teljes lakosságának számát.

Hangok határok nélkül – az Oszakai Világkiállítás székelyföldi fellépőinek hangversenye  Sepsiszentgyörgyön
2026.01.29

Magyar, román és orosz zeneszerzők műveivel várják a közönséget Sepsiszentgyörgyön a Hangok határok nélkül című koncertre, amely a székelyföldi fiatal művészek nemzetközi jelenlétének apropóján valósul meg. Az eseményre 2026. február 19-én, 18 órától kerül sor a Református Vártemplomban.

Milán és Anna a legnépszerűbb keresztnevek Sepsiszentgyörgyön 2025-ben
2026.01.27

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Anyakönyvi Részlege összesítése szerint 2025-ben összesen 1343 születési anyakönyvi kivonatot állítottak ki.