hu
 
Csütörtök, 2026. Február 05.

Az első hónap Sepsiszentgyörgy alpolgármestereként

2020.11.25

Egy hónapja tölti be Vargha Fruzsina az alpolgármesteri tisztséget, az elmúlt hetek történéseiről és az ez idő alatt elindított projektekről sajtótájékoztató keretében számolt be. 

Az alpolgármester elsőként a Sepsiszentgyörgy Önkormányzata által már korábban meghirdetett gyakornoki programot ismertette, amelyre összesen 35 diák jelentkezett és húszat közülük továbbra is érdekel a lehetőség. A jelentkezők alap- vagy mesterképzésen tanuló egyetemisták, online oktatásban vesznek részt és szívesen betekintést nyernének az önkormányzat munkájába, miközben gyakorlati tudást is szeretnének szerezni. A programon egy kisebb csapat dolgozik, hogy a diákokat a tanulmányaiknak megfelelő szakirodákhoz helyezzék el, oly módon, hogy tanulás közben az iroda munkáját is hatékonyan segítsék. A jelentkezők főként kommunikációs, jogi és közigazgatástan szakos hallgatók. 

Az ifjúság sajnos egy olyan réteg, amelyikhez nagyon nehéz szólni, mivel nehéz tetten érni őket, hiszen az egyetem utáni visszaintegrálódás egy összetett folyamat.  A középiskolások még elérhetőek, hiszen a legtöbb oktatási intézménynek van diáktanácsa és ezekkel a szervezetekkel kezdtük el a párbeszéd kialakítását. A diákokkal más nyelven és más hangnemben kell beszélni, arra törekszem, hogy egy bizalmi kapcsolatot tudjak kiépíteni, hogy érezzék közülük való vagyok és értük dolgozom.” - sorolta Vargha Fruzsina.  Továbbá elmondta, hogy a találkozásokat követően azt derült ki számára, hogy a diákoknak határozott véleményük van, olyan komoly problémákat fogalmaztak meg, amelyek nemcsak az idősebb korosztályt érintik. Ugyanakkor szeretne a tanulóknak több beleszólási lehetőséget biztosítani az iskolák környezetének javítása érdekében, hiszen ez az a hely, ahol a napjuk nagy részét töltik és elsődleges a gyermekek szellemi jóléte. „Egy gördülékenyebb kommunikáció kialakításával könnyebben megoldhatók lennének az intézményekben felmerülő problémák.” - mondta Vargha Fruzsina.

Decemberben Ifjúsági Konzultáció indul, amelynek célja felmérni a fiatalság álláspontját a várossal kapcsolatban, felhasználva az online felületeket és a közösségi média adta lehetőségeket. A konzultáció során két témában keresik a válaszokat: milyen a fiatalok városképe a jelenre és a jövőre vonatkozóan, illetve hogyan lehet úgy alakítani a várost, hogy az segítsen az itthonmaradásban és a letelepedésben. A konzultációt követően majd konkrét adatok mentén lehet cselekedni és közpolitikát alkotni. 

Szó esett Veszprém önkormányzatával novemberben megkötött együttműködési szerződésről is, ami a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kidolgozása és megvalósítása érdekében született. Vargha Fruzsina lesz a program helyi koordinátora, már elkezdődött a programokat megvalósító csapat kialakítása, a korábbi ötleteket pedig újakkal is kiegészítik majd. „Azt szeretném, ha ez a projekt a 21-ik századi Székelyföldet mutatná meg, hangsúlyt fektetve a kortárs művészekre, ugyanakkor természetesen a hagyományőrzésre és a hagyományok tiszteletére is odafigyelünk.” - hangsúlyozta az alpolgármester. 

Utolsó pontként a 2021-ben induló Képzőművészeti Egyetemről esett szó, amelyet a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Pécsi Művészeti Egyetem és az önkormányzat indít közösen, első körben két szakkal, festészettel és szobrászattal. A tanári karra és az épületre vonatkozóan is születtek már javaslatok, az egyetem a későbbiekben az újonnan épülő kampuszban kap helyet. 

Az alpolgármester végezetül elmondta, hogy a kulturális és ifjúsági programok mellett a szociális ügyek és az oktatás területén is szeretne majd tevékenykedni a jövőben. 

Beszámolót tartott Antal Árpád polgármester a sepsiszentgyörgyi adóügyekkel kapcsolatban
2026.02.03

Antal Árpád polgármester sajtótájékoztató keretében tartott beszámolót a sepsiszentgyörgyi adóügyekről, illetve tájékoztatott, hogy a felmerülő problémákból mit sikerült már megoldani, és mi van még folyamatban. 

Rekordot döntött a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi látogatottsága 2025-ben
2026.01.29

Minden eddigi rekordot felülmúlt a sepsiszentgyörgyi Művész Mozi tavalyi éve: 2 118 vetítésre összesen 51 614 jegyet értékesítettek, így a nézőszám gyakorlatilag elérte a város teljes lakosságának számát.

Hangok határok nélkül – az Oszakai Világkiállítás székelyföldi fellépőinek hangversenye  Sepsiszentgyörgyön
2026.01.29

Magyar, román és orosz zeneszerzők műveivel várják a közönséget Sepsiszentgyörgyön a Hangok határok nélkül című koncertre, amely a székelyföldi fiatal művészek nemzetközi jelenlétének apropóján valósul meg. Az eseményre 2026. február 19-én, 18 órától kerül sor a Református Vártemplomban.

Milán és Anna a legnépszerűbb keresztnevek Sepsiszentgyörgyön 2025-ben
2026.01.27

Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatalának Anyakönyvi Részlege összesítése szerint 2025-ben összesen 1343 születési anyakönyvi kivonatot állítottak ki.