hu
 
Kedd, 2026. Január 13.

Antal Árpád polgármester tisztázza a helyi adók helyzetét: pontosítások a gépjárműadókról és a lakások adózási referenciaértékéről

2026.01.13

Sepsiszentgyörgy polgármestere, Antal Árpád kedden több lényeges pontosítást tett a nyilvánosságban terjedő félreértésekkel kapcsolatban, amelyek az idei helyi adók és illetékek beszedésének megkezdésével felmerültek. A pontosítások elsősorban a hibrid gépkocsik adókulcsainak módosítására, az önkormányzat parkolóhelyekre és garázsokra vonatkozó stratégiájára, valamint a ghiseul.ro platformon megjelenő lakás-referenciaértékekre vonatkoztak.

„Amikor helyi adókról és illetékekről beszélünk, egy olyan kosárról beszélünk, amelybe négy dolgot teszünk: beletesszük a gépjárműadót, a területadót, az épületadót és a parkolást. Bármilyen összehasonlításban fontos, hogy a kosár teljes tartalmát, és ne 1-1 elemét nézzük.” – nyilatkozta Antal Árpád polgármester egy sajtótájékoztató keretében.

A városvezető azt is elmagyarázta, hogy gyakorlatilag az új adótörvénykönyv révén a kormány lehetőséget biztosít Sepsiszentgyörgy önkormányzatának arra, hogy az idén a helyi adókból és illetékekből összesen 62 millió lejt szedjen be.

„Mi az adózási kulcsok meghatározásával úgy döntöttünk, hogy 24 millió lejt vonunk be, vagyis körülbelül az összeg egyharmadát. Egy értékválasztás mentén döntöttünk, mert úgy gondoljuk, hogy a lakhatás fontosabb, mint az autózás, ezért így alakítottuk ki a százalékokat. Éppen ezért nem korrekt egyetlen elem alapján összehasonlítani a kosarat, mert lehet, hogy egyik városban olcsóbb az autóadó, viszont a lakásadó és parkolási díj sokkal drágább, ezért az egész kosár összértékét kell figyelembe venni” – emelte ki a polgármester.

A városvezető arra is rámutatott, hogy a sepsiszentgyörgyi lakosok által tavaly a személygépkocsikra, telkekre és lakóingatlanokra befizetett adók a Polgármesteri Hivatal összes bevételének mindössze mintegy 4 százalékát, a saját bevételeknek pedig 7 százalékát tették ki.

Ebben az összefüggésben, az elöljáró elmagyarázta, hogy tavaly a lakóingatlanokra, telkekre és gépjárművekre kivetett összes adóból befolyt összeg csupán a város tisztántartására volt elegendő (az utcák és a járdák napi seprése, az utcai hulladék összegyűjtése, hóeltakarítás, stb.). A lakosok által a TEGA számára befizetett köztisztasági díj eltérő, ami kizárólag a hulladék elszállítását fedezi.

„Nagyon fontos lenne látni azt, hogy ez a város mennyi szolgáltatást nyújt a polgároknak. A közvilágítás biztosítása, az utcák tisztántartásán túl, nem mindegy az sem hogy a gyerekeink milyen bölcsődébe, óvodába, iskolába járnak. És mi fizetjük ott is a víz-, villany- és fűtésszámlát stb. Fontos megérteni, hogy az a pénz, amit a polgárok a városnak befizetnek, az egy jó befektetés, mert mi minden befizetett egy lej mellé hozunk 10 lejt európai uniós vagy kormányzati forrásokból, ami javítja a sepsiszentgyörgyiek életkörülményeit” - hangsúlyozta a polgármester. 

Országos szinten meghatározott adóérték

Számos lakossági kérdést vetett fel a fizetési platformokon megjelenő lakásadó alapértéke, amely sok esetben jelentősen meghaladja az ingatlanpiac valós árait. A polgármester kifejtette, hogy ezek az összegek egy elméleti számítási értéket képviselnek, amelyet törvény által előírt, országos szinten alkalmazott algoritmus határoz meg, figyelembe véve a település rangját és a beépített alapterületet, nem pedig az ingatlan piaci értékét. Antal Árpád továbbá azt is hangsúlyozta, hogy ez a referenciaérték nem minősül ingatlanértékelésnek, és nem is fogják alkalmazni abban az esetben, ha a jogszabály jövőre módosulna, és lehetővé válna a piaci érték alapján történő adóztatás. Egy ilyen jövőbeli forgatókönyv esetén az adóalapot a piaci realitásokhoz igazítanák, várhatóan az aktuális elméleti értékeknél alacsonyabb szinten.

Lehetséges kedvezmények a hibrid járművek számára

A gépjárműadók kapcsán a polgármester kitért a hibrid autók helyzetére is, ahol a törvény értelmében az önkormányzat által nyújtható adókedvezmény mértéke 75 százalékról 30 százalékra csökkent. Ezen járművek tulajdonosai gyakorlatilag, bizonyos értelemben a helyi prioritások „járulékos veszteseivé” válnak.

„Sepsiszentgyörgy önkormányzata tudatosan a lakhatást részesítette előnyben az autótulajdonlással szemben, ugyanakkor elismerjük, hogy ennek az adózói csoportnak – a hibrid járművek tulajdonosainak – az esetében jelentős a hatás. Ennek ellensúlyozására a városvezetés fontolóra veszi a parkolási kedvezmények biztosítását a hibrid járművek tulajdonosai számára” – nyilatkozta Antal Árpád.

A hosszú távú stratégia ugyanakkor azt is előirányozza, hogy a jövőben bevezetendő, szigorúbb parkolási szabályzat alkalmazásával párhuzamosan a gépjárműadók minden tulajdonos esetében csökkenjenek.

Egyértelműbb lehetőségek a garázstulajdonosok számára

A közterületen található garázsok esetében az önkormányzat továbbra is határozott álláspontot képvisel a városkép korszerűsítése érdekében. A tulajdonosok három lehetőség közül választhatnak: befizetik az idei évtől megemelt haszonbér díjat, lebontják az építményt – amely esetben további költségük nem keletkezik –, vagy egy éven belül az önkormányzat által előírt szabványok szerint korszerűsítik a garázst. Azok esetében, akik az utóbbi megoldást választják, jövő évtől visszatérünk a tavalyi árszintre. 

A polgármester emlékeztetett továbbá arra is, hogy a helyi adókból és illetékekből befolyó összegek visszakerülnek beruházások formájában a közösséghez, hangsúlyozva, hogy minden egyes, a lakosok által befizetett lej mellé az önkormányzat további fejlesztési forrásokat tud bevonni a város javára.

A Magyar Kultúra Napja Sepsiszentgyörgyön 2026-ban
2026.01.13

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar koncertjével indul a 2026-es év kulturális rendezvényeinek kínálata Sepsiszentgyörgyön.

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata meghosszabbította a garázsokra vonatkozó szerződéseket és emelte a bérleti díjat
2026.01.08

Amennyiben a garázsok tulajdonosai nem fogadják el az új szerződéses feltételeket, a szerződések felbontásra kerülnek, és a területeket meg kell szabadítani az ideiglenes építményektől.

Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa jóváhagyta az új helyi adókat és illetékeket
2025.12.30

A lakások utáni adók továbbra is a törvény által megengedett legalacsonyabb szinten maradnak, a járművek utáni adók pedig a hengerűrtartalom és a környezetvédelmi norma függvényében alakulnak