2019. augusztus 17., Szombat
Hírarchívum
Kiértékelték a 20. Szent György Napokat

A 20. Szent György Napok végső akkordjaként tartottak kedden, 11 órától sajtótájékoztatót a rendezvény fővédnöke, Antal Árpád András polgármester és a két főszervező, Dancs Zsolt programigazgató és Grubisics Levente fesztiváligazgató. A sajtótájékoztatón az egyhetes fesztivált értékelték ki, természetesen pozitívan, és néhány számadattal, valamint különlegességgel is készültek.


Antal Árpád polgármester rögtön az elején az incidensmentes városnapokat emelte ki. „Köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek, támogatóknak, fellépőknek és a szentgyörgyieknek, hogy vigyáztak a városra. A köztisztasági vállalat jól végezte a munkáját, minden reggel tiszta volt a város, a vendégek is, az itthoniak is jól érezték magukat”. „Pozitív, hogy még a tortaosztás pillanatában sem volt incidens, mindenki kulturáltan viselkedett, ami azért kiemelendő, mert többszáz ember várta sorát, hogy hozzájuthasson egy szelet tortához” – tette hozzá Grubisics Levente.
 


Fotó: Henning János


A kulturális héten 4300 jegyet értékesítettek, ami meghívottakkal együtt minden bizonnyal megközelíti az ötezer embert. A kulturális események hozzávetőlegesen 84 ezer lejt hoztak, ez több mint tavalyi bevétel, de idén többet is költöttek, hiszen nemcsak minőségében, de mennyiségében is jóval nagyobb volt a kínálat.


A sörfogyasztás szombat este csökkent, ami valószínűleg annak tudható be, hogy az időjárási viszonyok nem éppen voltak kedvezőek. Ennek ellenére 43 875 poháras és 16 503 dobozos sör fogyott el, így az összben elfogyasztott sörök mennyisége közelíti a hatvanezret. 12 864 üdítőt és vízet, körülbelül százezer miccset fogyasztottak el a fesztiválozók (ez összesen 5000 kg-ot jelent, 1500 kg húst, 25 000 zsemlét).


48 médiapartnerrel dolgoztak együtt, de ezen felül még több más helyi, romániai és nemzetközi médium cikkezett vagy tudósított valamelyik eseményről. A Szent György Napok sajtóirodája 130 hírt készített, 150 eseményt dokumentáltak fotóval, 85 eseményről készült videó. Ehhez még hozzá kell adnunk a román oldalt, ott 53 hír, szintén 150 esemény dokumentálását sikerült megoldani. A honlap látogatottsága április elsejétől 51269 magyar látogató, 12156 román, 64 ezer összesen. A kattintások száma 258 ezer klikk, lefelé kerekítve. Tavalyhoz képest 20 ezerrel több látogatót köszönthettünk a www.sepsi.ro honlapon.


A pénzben fogható számon kívül 1,5 milliárd régi lej annak az összege, amit a különböző partnerek biztosítottak - ez egytizede az összköltségvetésnek. „„Még nincs teljes végleges számadat, a jelenlegi állás szerint nullában vagyunk, de lehet lesz minimális profit” – állította Grubisics Levente. „Az önkormányzat 350 ezer lejjel járult hozzá, az egész fesztivál új lejben 1 millió lejbe került” – emelték ki a szervezők. Antal Árpád polgármester elmondta, hogy az önkormányzat hozzájárulása 33 százalékos volt. „Jó a kapcsolat a vállalkozói szféra és az önkormányzat között, kivétel nélkül mindenki kisebb-nagyobb összegekkel támogatta a rendezvényt. Láthatjuk, hogy a sikeres rendezvényeket támogatják, bár sok az olyan vállalkozó, aki tevékenysége miatt nem profitál abból, hogy a logója valahol megjelenik. A vállalkozók 800-900 ezer lejt adtak” – egészítette ki Antal Árpád.


Dancs Zsolt a programokról, fellépőkről árult el háttérinformációkat. „A fellépők közül a Smokie volt a legdrágább, viszont hírnevükhöz képest olcsók voltak. Összeget nem mondhatok, mert konfidenciális” – állította Dancs Zsolt. A sorrendben követekzik CC Catch, majd a TNT, a Beatrice, Hobo, a kulturális héten az Égi Vándor című előadás került a legnagyobb összegbe.


„A megyei tanács partnerségének köszönhetően nagyon sokat spóroltunk a szállásokon – az Árkosi tanulmányi központban is sok embert szállásoltak el” – mondta a programigazgató. Itt Dancs Zsolt kiemelte, hogy nagy problémát jelentett a szállás kérdése, hiszen nagyon kevés a hotel, a rendezvénynek pedig közel 4 ezer embert kellett „elaltatnia”.


Grubisics Levente elmondta azt is, hogy természetesen kritika is megfogalmazódott. Voltak, akik túl soknak találták a rendezvényeket, voltak, akik úgy gondolták, hogy a nagy nevek a színvonal róvására mentek, viszont Jovánovics György neve és kiállítása, vagy Miklósa Erika produkciója bíztosan emelték a nívót.


Nagyon jó és hasznos helyszínnek bizonyult a Kultúrkert, ami vitt egy kis életet a múzeumkertbe, és, ahol el lehetett bújni a zajtól és a forgatagtól, ugyanakkor jól lehetett szórakozni, kellemesen és hasznosan eltölteni az időt. A Kultúrkertben működő Borudvar népszerűsége óriási volt, második este minden bor elfogyott. Az SBE Sport- és Borbarátok Egyesülete 400 speciálisan erre az alkalomra készített poharat hozott, amit bérbe adtak a fogyasztóknak a hétvégére, de ezeket senki sem vitte vissza. Ez azt jelenti, hogy legalább ennyi egyéni kóstolója volt a különleges helyszínnek.


A szervezők hozzátették, hogy a Facebook közösségi portálon máris lehet javaslatokat tenni a jövő évi fellépőkre, de az építő jellegű kritikákat is szívesen fogadják.


Grubisics Levente és Dancs Zsolt nem felejtették el a lakosság türelmét sem megköszönni. Azzal zárták a a sajtótájékoztatót, hogy számukra nagy elismerés az is, hogy a Duna TV a csíksomlyói búcsú után a Szent György Napokat minősítette a második legérdekesebb helyszínnek.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2646    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem