2019. július 22., Hétfõ
Hírarchívum
Aláírták a szerződéseket a szociális otthon lakói
Aláírták a Mikes Kelemen utcai szociális lakások bérleti szerződését az ott lakókkal. A felújított épületben 69 lakrészt alakítottak ki, a szociálisan hátrányos helyzetű családok öt évig lakhatnak ott. Az épületben olyan családok is kaptak ott helyet, amelyeknek lakásaikat a 10-es törvény értelmében visszaszolgáltatták eredeti tulajdonosuknak. Antal Árpád polgármester elmondta, ottjártakor elégedett lakókkal találkozott, rend és tisztaság volt az épületben. „A cél az, hogy szakemberek segítségével öt év alatt segítsünk ezeknek a családoknak talpra állni. Minden családdal egyénileg foglalkoznak munkatársaink” – hangsúlyozta a város vezetője. A Mikes Kelemen utcában két tömbházban alakít ki szociális lakásokat az önkormányzat, a második épület felújítására vonatkozó dokumentáció a fejlesztési minisztériumban van, várják a jóváhagyást.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 1855    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem