2019. április 25., Csütörtök
Hírarchívum
A háromszéki közintézmények kétharmadát magyarok fogják vezetni
Az újkori történelemben most értük el a legmagasabb képviseleti arányt a megyei közintézményekben. Első alkalommal lesz magyar vezetője Kovászna megyében többek között a Megyei Levéltárnak, a Sportigazgatóságnak, a Pénzügyőrségnek – jelentette be szerda este Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke és Antal Árpád András, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi elnöke, azt követően, hogy együttműködési protokollumot írtak alá George Scripcaruval, a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) regionális elnökével és Dan Manolăchescuval, a PD-L sepsiszentgyörgyi elnökével.

A háromszékiek országos viszonylatban elsőként írták alá a megyei RMDSZ – PD-L együttműködést, az egyeztetések eredményeként a kormánynak alárendelt megyei közintézmények 65 százaléka magyar irányítás alá kerül.

„A normalitás jele ez, ugyanakkor jelentős áttörés, hiszen eddig a megyei intézményvezetőknek legtöbb 45 százaléka volt magyar nemzetiségű, most pedig olyan közintézményben lesz magyar vezető, ahol eddig soha, ilyen például a Megyei Levéltár, a Sportigazgatóság vagy a Pénzügyőrség” – értékelte Antal Árpád András, kiemelve, hogy a PD-L jelenlegi tárgyalócsapata elődeihez képest más elképzeléseket képviselt, ezért is sikerült ilyen hamar megegyezni. Antal hozzátette, az RMDSZ a szakmaiságot tartja legfontosabb kritériumnak az intézményvezetők kinevezésénél.

„ A tárgyalások kiindulópontját az etnikai arány jelentette, a Háromszéken fennmaradó 10 százalékot - a 65 százaléktól 75 százalékig - a szórványközösségek megerősítése érdekében más megyékben használhatjuk fel, erre ígéretet kaptunk a Demokrata-Liberális Párt tárgyalócsapatától. Fontos ez a lépés is, hiszen a szórványközösségek a megmaradásukhoz szükséges kulcspozíciókhoz juthatnak – gondolok itt Hunyad, Arad, Temes megyére például” – fejtette ki Tamás Sándor.

Az RMDSZ és a PD-L tárgyalócsapata harmincöt intézmény vezetőségéről egyeztetett, a megállapodás értelmében 24 magyar irányítás alá került, 11 intézménynek demokrata-liberális lesz a vezetője. Ahol magyar igazgató lesz, ott a helyettest a PD-L adja, és fordítva. Neveket egyelőre nem hoztak nyilvánosságra, a napokban mind az RMDSZ, mind a PD-L saját alakulatán belül dönt a személyi kérdésekről.




<< vissza



Oldal megjelenítése: 1853    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem