2019. december 9., Hétfõ
Hírarchívum
Tisztább Sepsiszentgyörgy
Öt új munkagéppel, négy a takarításban, egy a hulladékelszállításban használt géppel gazdagodott idén a Tega RT, amely Sepsiszentgyörgy köztisztaságáért felel – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester és Tóth Birtan Csaba igazgató. A befektetés értéke meghaladja a 2 millió új lejt.

„A kampányban már kiderült, hogy a sepsiszentgyörgyiek tisztább várost szeretnének, ezért is döntöttünk úgy, hogy nem magánosítjuk a köztisztasági vállalatot, hanem megpróbáljuk fejleszteni, hiszen kiderült, hogy a privatizálásokat követően a legtöbb helyen emelkedett ennek a szolgáltatásnak az ára” – magyarázta Antal Árpád András polgármester.



Tóth Birtan Csaba, a Tega RT igazgatója elmondta, hogy a vállalat regionális szerepet kapott, hiszen az uniós normáknak megfelelően a hulladékelszállítást megyei szinten kell megoldani. Jelenleg a Tega 34 települést szolgál ki, gépparkjuk 38 munkagépből áll.

A városban az európai szintű köztisztaság biztosítását szeretnék elérni, az új munkagépek elsősorban Sepsiszentgyörgyöt szolgálják ki, ugyanakkor több mint 1 millió új lejt költöttek a megyei terjeszkedésre is. Pályázati úton is igyekeznek finanszírozást biztosítani, a tervek között egy konténermosó gép és 60 darab süllyesztett szeméttároló szerepel.



A Multicar járdamosó gép beszerzésével a mosott járdák felülete megháromszorozódik, azaz naponta 60.000 négyzetméter járdát tisztítanak meg. A géppel locsolt utak felülete is jelentősen növekedik a MAN alvázra felépített 8 köbméteres locsoló és útmosógéppel naponta 240.000 négyzetméter felületet tudnak megtisztítani. A géppel sepert járdák felülete 24.000 négyzetméterről 65.000 négyzetméterre nő a Bucher járda és utcaseprő munkagéppel. A Mercedes alvázra felszerelt 6 köbméteres munkagéppel a sepert utak felülete napi 180.000 négyzetméterre nő. A munkagépek mindegyike multifunkcionális –tájékoztatott Bardócz Ernő műszaki igazgató.



Fotók: Karda Zenkő


<< vissza



Oldal megjelenítése: 2607    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem