2019. augusztus 22., Csütörtök
Hírarchívum
Nemzeti Vágta ötödször

Lovasaink derekasan helytálltak, de nem jutottak tovább

Lovak tekintetében még sok pótolnivalónk van, de a székely lovasok nagyon ügyesek voltak, figyelembe véve, hogy ez volt az első szereplésük a Nemzeti Vágtán – állapította meg szombaton este Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, aki személyesen vezette a Székely Vágta győzteseinek delegációját.

Koszorúzással, ágyúszóval, a versenyzők ünnepélyes fogadalomtételével kezdődött a 2012-es, immár ötödik Nemzeti Vágta szombat délelőtt a budapesti Hősök terén. Székely Tibor, a vágta főkapitánya szerint az elmúlt öt évben elérték, hogy Magyarország több száz településén újra ügy legyen a lovaglás és a lovassport.

Ott voltam a Székely Vágtán, higgyék el, felemelő érzés volt – fogalmazott a főkapitány, aki nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a tízezreket megmozgató, népünnepéllyé szélesedő Óriáspince-tetői rendezvényen indult a legtöbb versenyző.

A résztvevő települések elöljárói a célvonalnál felállított tribünből izgulhatták végig a versenyt, Bölöni Dávid csernátoni polgármester szerint már az is nagy siker a községnek, hogy kijutottak Budapestre. Lovasa, Ugron Attila nagyon erősnek minősítette a mezőnyt: az előfutamból továbbjutni némi szerencse is kell, állapította meg. A gidófalvi elöljáró, Berde József bízott fiatal, tehetséges lovasában, és azt mondta: a középfutamba bejutni már nagy siker lenne.



Fotó: Demeter Ferenc
 

Aztán a pamutszövettel kevert homokkal megszórt, 1200 méter hosszú pályán elkezdődött hat-hat lovassal a 12 előfutam. A székely versenyzők közül harmadik lett előfutamában a Sepsiszentgyörgyöt képviselő Tóth Barna, a Székely Vágta-győztes Keresztély Beáta ötödik helyen végzett, akárcsak a gidófalvi Fazakas Alpár és a Csernáton színeiben induló Ugron Attila. A függetlenként nevező, Zabolát képviselő Somogyi József negyedik helyen végzett futamában, így egyetlen székely lovas sem jutott a középdöntőbe.

– Betekintést nyerhettünk a szervezésbe, a tapasztaltakat pedig beépítjük a következő Székely Vágtába – mondta végül kissé csalódottan Sztakics Éva.

Az első előfutamból kieső Keresztély Beáta kissé szomorúan nézte végig a versenyt.
– Szégyen, hogy egyetlen székely versenyző sem jutott be legalább a középfutamba, mondta a 18 éves csíkdelnei leányzó, aki idén nem indult versenyen úgy, hogy ne végezzen a dobogón.

Szerinte nem volt világos a versenykiírás azon pontja, amely az állatok származását írta elő, azért volt kénytelen lecserélni Székely Vágta-győztes lovát, mert nem sikerült öt generációt visszamenően törzskönyvvel igazolni származását.

Hátasa sérülése miatt nem indult Bagoly Szabolcs, a Kálnoky-lovarda lovásza, akinek Sepsiszentgyörgyöt kellett volna képviselnie.

– Nagy kár, mert ezt a mezőnyt elnézve a lovunk eséllyel indult volna – állapította meg kissé keserűen az előfutamok után Kálnoky Anna grófné.

Egyéni nevezőként indult, az előfutamban negyedik helyen végzett Zabola: Gregor Roy Chowdhury, a Mikes grófok leszármazottja már ötödik alkalommal saját költségén nevezi a csapatot, amelyet 18 tagú kultúrcsoport is elkísért Budapestre. A versenypálya szomszédságában felépített Vágtakorzón nagy népszerűségnek örvendtek az orbaiszékiek, nem csak gyönyörű székely ruhás fiataljaik miatt, hanem azért is, mert jófajta szilvapálinkát kínáltak kóstolásra. A korzón felállított Székely Vágta-standon Diószegi kenyeret és Háromszéket népszerűsítő reklámanyagokat osztogattak a sepsiszentgyörgyi Tourinfo munkatársai.

(Erdély András, Székely Hírmondó)


Budapest-Ferencváros lova és lovasa nyerte a Nemzeti Vágtát

Véget a magyar városok és falvak ünnepe, melyet szeptember 14-16-án immáron ötödik alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta. A budapesti Hősök terén az induló 72 település közül, Budapest-Ferencváros versenyzője, Vass Jennifer emelhette magasba a bajnoki címért járó 1848-as huszárszablyát, a Nemzeti vándordíját. A bajnoki cím mellett ő vihette haza nevező településének, a fővárosi IX. kerületnek az 5 millió forintos fődíjat. A második helyet a bajai Németh János szerezte meg, míg harmadikként Tata színeiben Mátyás Edina Daniella ért célba.



Fotó: vagta.hu


Fotó: Tóth B. László

Az idei évben két OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam is indult: az elsőben meglepetésre, Kunkli Tivadar legyőzte a kihívót, Pintér Tibort, és az öttusázó Martinek Jánost, Balogh Gábort, és a friss olimpiai bronzérmes, Marosi Ádámot, akik pedig mesterei a lovaglásnak. A miskolci sportoló a Bonta Zoltán Gyógyászati Alapítványt támogatja nyereményével. A másik hírességekből álló futamot Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó nyerte, aki előbb Szőllősi Györgyi, majd Trokán Nóra „szorításából” kellett, hogy szabaduljon. A futam további két versenyzője, Kaszás Géza és Homonnai Zsolt idén nem szólt bele az első helyért folyó küzdelembe. Ungvári a győzelemmel járó 100.000 forintos nyereményt a Paci Doki Alapítvány javára ajánlotta fel.

A Nemzeti Vágta egyik leglátványosabb mozzanata a vasárnap délután, 15 órakor sorra kerülő dáma lovasbemutató volt, amelyen Détár Enikő színművésznő és Janicsák Veca énekenő nyeregben, a Budapesti Operettszínház művészei, Dancs Annamari, Peller Anna és Vágó Bernadett lovashintóban vonultak be a versenypályára, az Elisabeth című musical gyönyörű kosztümjeiben.

Lázár Vilmos a Magyar Lovasszövetség és a Nemzeti Vágta elnöke a Műjégpálya dísztermében tartott díjátadón elmondta, a Nemzeti Vágta példa az összefogásra, a lovas társadalomból sok lelkes ember bíztatta őt a legnehezebb pillanatokban is. „A történelmet megmutatni a modern kor eszközeivel, ez volt a célunk, mely működik. Az indulók, bármely kategóriában versenyeztek, példaképek, és gratuláció jár a hozzátartozóiknak is kitartásukért, támogatásukért. A lelkesedés és a hit az, amit életben tartja ezt a rendezvényt. Csapatunk egy láncot alkot, és büszkeséggel tölt el, hogy az egyik láncszem én lehetek. A jövőre nézve sok ötletünk van, és ez a csapat elhivatott arra, hogy jövőre is megrendezze a Nemzeti Vágtát.” – mondta el büszkén Lázár Vilmos.

(A Nemzeti Vágta sajtóközleménye alapján)



<< vissza



Oldal megjelenítése: 2388    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem