2019. augusztus 22., Csütörtök
Hírarchívum
Új testvérvárosa van Sepsiszentgyörgynek

A magyarországi Mosonmagyaróvár küldöttségét fogadta Sepsiszentgyörgy vezetése. A két város szorosabbra fűzné kapcsolatát – jelentette be tegnap sajtótájékoztató keretében dr. Nagy István, Mosonmagyaróvár polgármestere és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy vezetője. Érdekesség, hogy mindkét település egy nagyváros „árnyékában” él, Mosonmagyaróvár Győr, míg Szentgyörgy Brassó mellett próbál fejlődni, de az is meglepetés, hogy Brassó és Győr is testvérvárosok.

Decemberben a sepsiszentgyörgyi küldöttséget látták vendégül az anyaországiak, a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az önkormányzatokat már megelőzte a gazdasági, illetve a civil szféra. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceumnak már van egy mosonmagyaróvári testvérkapcsolata, a Lipót és a Diószegi pékség között is jó az együttműködés. Emellett sok szentgyörgyi él Mosonmagyaróváron, akik szintén szorgalmazták a testvérvárosi kapcsolat elindítását, ugyanis a magyarországi településnek még nem volt erdélyi testvértelepülése, így Sepsiszentgyörgy lesz az első. Mindkét polgármester egyetértett abban, hogy olyan kapcsolatot szeretnének kialakítani, amely nemcsak a városvezetők viszonyán múlna, és ne csak ebbe merüljön ki a viszony, így a jövőben mosonmagyaróvári fiatalok erdélyi látogatását is tervbe vették.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 4187    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem