2019. augusztus 25., Vasárnap
Hírarchívum
Továbbra is a város működteti a sípályákat

Elállt Sepsiszentgyörgy önkormányzata attól a tavasszal megfogalmazott elképzeléstől, amely szerint átadták volna a Sugásfürdőn kialakított sífelvonók működtetési jogát egy magánvállalatnak.

Antal Árpád András polgármester elmondása szerint időközben kiderült, hogy mivel a felvonók a város közvagyonához tartozó javak, azok bérbeadása túl bonyolult eljárás szerint történhetett volna meg, ezért inkább más megoldást választottak a működtetésük hatékonyabbá tételére.

Ennek megfelelően tárgyalást kezdeményeztek az Alpin Sport Egyesülettel, hogy a szervezet tagjai végezzék a felvonók működtetését. A városvezető reményei szerint ezzel tulajdonképpen azt érnék el, hogy hatékonyabb lenne mind a felvonók, mind a sípályák kihasználása. A közalkalmazottak számára ugyanis kellemetlen volt a munkaprogram, amely hétköznapokon este tízig elhúzódott.

Nagy Zoltán, a sepsiszentgyörgyi sportlétesítmények vezetője érdeklődésünkre megerősítette, hogy tárgyalnak az egyesülettel, amellyel eddig is létezett együttműködés az esetleges mentési akciókra. Várhatóan az egyesület képviselői beleegyeznek majd abba, hogy az önkormányzattal partnerségben nagyobb részt vállaljanak a feladatból.

A sípályákat és felvonókat de­cember közepétől kell majd működtetni, viszont ez időjárásfüggő, míg a szezon zárása legkésőbb március közepén történik. Nagy Zoltán ugyanakkor elmondta: az árak nem változnak, így a bérlet, ami hat felvonást jelent, ebben a szezonban is 10 lej lesz, egy felvonás pedig három lej.

Nyitva tartás kedd és péntek 15-22 óra, hétvégén pedig 9-21 óra között. Hétfőn a sípályák zárva lesznek.



<< vissza



Oldal megjelenítése: 3275    

Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem