Română
2010. szeptember 6., Hétfõ
Ellenőrizni és bírságolni fogják a szemetelőket, koldulókat, tilosban parkolókat, ugyanakkor szeretnék azonosítani azokat, akik rongálják a táblákat és szemeteseket, mert kezdett jelenséggé válni Sepsiszentgyörgyön – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Antal Árpád András, aki arról is beszámolt ismételten megrongálták a város bejáratánál levő táblát is. Ismeretlen tettesek ellen feljelentést tesznek – szögezte le a város vezetője. A megoldást hosszú távon a térfigyelő kamerák jelentenék, vélte a polgármester.

Szerda hajnalban rajtaütésszerűen a Sing-Sing szociális otthont is ellenőrizte a rendőrökség, csendőrség, közösségi rendőrség - számolt be Antal Árpád András, aki azt is elmondta, fogadóórán többen is jelezték, hogy albérletként adták ki a szociális lakást. Sokan pedig külföldön dolgoznak. Az ellenőrzés eredményét még összesítik, de mindenképpen le kell vonni a következményeket – hangsúlyozta Antal Árpád András, aki szerint a szociális lakások esetében nincs helye a visszaéléseknek.



<< vissza


Oldal megjelenítése: 1140    



 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Nagyon Boldog Névnapot kívánok
minden kedves Zakariás nevű látogatónknak!

Antal Árpád András
Sepsiszentgyörgy polgármestere

Eseménynaptár


Jelöljön ki egy dátumot !
Képgaléria



Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2010 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem