|
2010. szeptember 10., Péntek
|
|
Országos első hellyel díjazta Sepsiszentgyörgyöt a Környezetvédelmi Minisztérium a parkosítás- és növénybarát politikája kapcsán. A szaktárca már negyedik alkalommal osztotta ki a díjat, a „Millió ember, millió fa” kampányt követően.
![]() Fotó: Vargyasi Levente A kampány nemzetközi kezdeményezője az ENSZ, ennek romániai szakaszában nyert Sepsiszentgyörgy. A versenynek több kategóriája van, városunk a növény kategóriában nyerte az első díjat. A díjakat iskolák, civil szervezetek, erdészetek, állami és közintézmények kaphatják. A kampány szervezői a díjátadáskor elmondták, Sepsiszentgyörgyöt példaértékűnek tartják e tekintetben. Antal Árpád András polgármester kifejtette, hogy egyik fő célkitűzésük, hogy minél több zöldövezet legyen a városban. „Ha kivágunk egy fát, tízet ültetünk a helyére, és fákat csak akkor vágunk ki, ha azok veszélyt jelentenek a lakosságra” – hangsúlyozta a polgármester. ![]() Fotó: Vargyasi Levente Az elmúlt évben több mint háromszázezer díszfát, bokrot, növényt, virágot és virághagymát ültettek. A lakosságnak majdnem negyvenezer növényt és több mint 300 díszfát osztottak ki, és több száz önkéntes vett részt a zöldövezeti tevékenységben. Oldal megjelenítése: 3190 |
Nagyon Boldog Névnapot kívánok minden kedves Nikolett, Hunor nevű látogatónknak! Antal Árpád András Sepsiszentgyörgy polgármestere Jelöljön ki egy dátumot !
|