2020. szeptember 27., Vasárnap

Sepsiszentgyörgy Önkormányzata több beruházás megvalósítását is tervezi a Debren patak és az Olt folyó mentén.

Augusztus 18-án Sepsiszentgyörgyön közös találkozón vettek részt Antal Árpád-András polgármester, Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, Kovács Ödön megyemenedzser, Ioan Ilaș, a Kovászna Megyei Vízgazdálkodási Hivatal igazgatója és a Râmnicu Vâlcea-i központú Olt Vízügyi Igazgatóság vezetősége.

A közösen folytatott tárgyalások eredményeképpen, Sepsiszentgyörgy Önkormányzata a Debren patakot, valamint az Olt folyó és a töltés közötti területet érintő beruházásokat tervez megvalósítani - mutatott rá Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere sajtótájékoztató keretében. Az említett terület az Olt Vízügyi Igazgatóság fennhatósága alá tartozik.

Az elkövetkezendő hetekben már elkezdődik a Debren patak medrének egy nagyobb ívű takarítási munkálata. A közeljövőben az Önkormányzat gát építését is tervezi a Debren patak mentén, ami megvédené a várost a Sugásfürdő felől érkező esetleges nagyobb vízmennyiségtől.

Az Olt folyó és a partján található töltés közötti területen az Önkormányzat egy régi álmát szeretné megvalósítani, így az Oltmező utcával és a Gyöngyvirág utcával párhuzamos területeken szabadidős tevékenységekre és kikapcsolódásra alkalmas létesítményeket építene.

Az említett terület a jövőben is az Olt Vízügyi Igazgatóság fennhatósága alá fog tartozni, de egy partnerségi szerződés megkötésével és Európai Uniós források segítségével lehetőség nyílik a terület rendezésére és kihasználására.

Egy ilyen projekt megvalósítása hatalmas lehetőség a város számára. Ezek a területek távolabb esnek a városközponttól, ahol vannak már létesítmények, amelyek a kikapcsolódást szolgálják, így az itt élő lakóknak is rendelkezésükre áll majd egy nagyon értékes kikapcsolódási, szórakozási infrastruktúra. A megvalósítás egy több éves, hosszú folyamat, számos tanulmányra lesz szükség, hogy olyan terveket valósítsunk meg, amelyeket a jogszabályok és a szabályozások is lehetővé tesznek a szóban forgó árterületen.” - mondta el Antal Árpád András polgármester.

A polgármester azt is hangsúlyozta, hogy jelen pillanatban már zajlanak a közbeszerzési procedúrák az Állomás negyedi tó körüli földterület átalakítására és felújítására vonatkozóan. A helyszínen, a tó mellett, egy 29 500 négyzetméteres zöldövezet kerül kialakításra, ahol sétányok, futópálya, kerékpározásra alkalmas utak és sportpálya is helyet kap.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 6191    


Utolsó módosítás: 2020-08-20    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Pályázatok
Közigazgatási átláthatóság
Álláshirdetések
Szociális Támogatási Igazgatóság: Álláshirdetések és formanyomtatványok
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Közpénzügyi Igazgatóság
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj
Gyere haza program
Helyi választási iroda

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2020 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem