2019. december 9., Hétfõ

Október 1–5. között Nagyváradon rendezték meg a IV. Fux Fesztivált, az Erdélyi Magyar Hivatásos Bábszínházak Találkozóját, ahol a versenyprogramban 7 produkciót értékelt Asbóth Anikó, a debreceni Vojtina Bábszínház igazgatója, bábszínész, Benedek Botond Farkas, színész és Papp Tímea, kritikus alkotta  szakmai zsűri.
 

A fesztiválra A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadásunkkal neveztünk, amelyet a szakmai zsűri a legjobb látványnak járó Fux Pál-díjjal jutalmazott.
 

Az előadás 2018 februárjában a pécsi MárkusZínház és a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház közös együttműködéséből született. A produkció életútjában már több alkalommal voltak fordulópontok, ugyanis behelyettesítés célzattal hosszabb időtartamú felújító próbákra kényszerült az alkotócsapat. Legutóbb, az eredetileg négy bábszínészre kitalált szereposztás is újra lett gondolva, így a társulat legfiatalabb tagjaival bővült, tisztult és frissült a produkció.
 

Az 5 éves kortól ajánlott, közel 70 előadást megélt bábjáték Kriza János A halhatatlanságra vágyó királyfi című népmeséjének varázslatos világát eleveníti meg árnyjáték technikával és élő játékkal.  Egy kicsi királyfi a hosszú vándorlásai után szomorúan tér vissza apja birodalmába, mert nem találta meg azt, amire igazán vágyik. Elszántan kel újra útra, hogy addig haza se térjen, amíg meg nem találta azt a birodalmat, ahol a Halálnak nincs hatalma. Vándorútja során találkozik a Saskirállyal, a Kopasz királlyal és a Kék ország úrnőjével, akik varázs erejű ajándékokkal segítenek neki eljutni a Halhatatlanság királynőjéhez.
 

Játsszák: Darvas Emőke, Nagy Lázár József, Páll Gecse Ákos, Sánta Yvette, Vincze Tímea
Dramaturg: Khaled Abdo Szaida
Zene: Horváth Zsombor, Pilári Áron
Báb-, díszlet- és jelmeztervező: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor
Szakmai konzulensek: Páll Gecse Ákos, Jankó Mátyás
Kellékes, öltöztető: Kis Vizoli Mónika
Technikusok: Nagy Nándor Zoltán, Péter Előd, Szanday Csongor
Kivitelezők: Pilári Gábor, Pilári Lili, Vajda Zsuzsanna, Zayzon Ádám, László Attila (Jazz),Lanstyák Ildikó, Páll Gecse Ákos, Péter Orsolya, Szucher Ágnes, Vincze Tímea
Rendező: Vajda Zsuzsanna, Pilári Gábor (pécsi MárkusZínház)

2017-ben a III. Fux Feszten A rest legényről című magyar népmese alapján készült bábjáték (rendező: Lukács Emőke, Nagy Lázár József, Páll Gecse Ákos, Péter Orsolya) nyerte el a legjobb látványnak járó Fux Pál-díjat. Az előadás báb-, díszlet- és jelmeztervezője Simó Enikő volt.


sajtóközlemény
Cimborák Bábszínház
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 6560    


Utolsó módosítás: 2019-10-07    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2008-2012
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2019 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem