2018. október 21., Vasárnap

A budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című nagyszabású előadására kerül sor augusztus 18-án, 20 órától a csíksomlyói Nyeregben. A több száz erdélyi énekes és táncos közreműködésével megvalósuló előadás ingyenesen tekinthető meg.

A 18. századi ferences iskoladrámák és Szőcs Géza Passió című műve alapján alkotott előadást a Kossuth-díjas Vidnyánszky Attila rendezte, és a szintén Kossuth-díjas Zsuráfszky Zoltán koreografálta.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előadás Jézus passiójának különleges, csíksomlyói értelmezése, keresztény hitünk alapjaira kérdez rá, miközben új színpadi nyelvet teremt. A művészeti ágakat egyesitő színházban a költői és prózai szövegekkel egyenrangú szerepet kap a tánc és a zene. Szerves egységet alkot a Berecz András által megszólaltatott vallásos népénekekkel és azzal a néptánc alapú koreográfiával, melyet a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tagjai adnak elő.

Szereposztás, zenészek, közreműködők, valamint az előadással kapcsolatos további részletek a Nemzeti Színház honlapján érhetők el:
https://nemzetiszinhaz.hu/passioanyeregben

Az esemény Facebook oldala:
https://www.facebook.com/events/173401529975689/
 




<< vissza


Oldal megjelenítése: 22653    


Utolsó módosítás: 2018-08-09    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2018 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem