2018. december 17., Hétfõ

Sikertörténetnek könyvelhető el a Művész Mozi by Cityplex működése: több mint hatvankétezer látogató, fél éven keresztül vetített filmek, 322 cím, új élményforrás Sepsiszentgyörgyön. A nagy népszerűségnek örvendő mozi  2017. január 27-én nyitotta meg kapuit, így  már másfél éve színesíti a város kulturális kínálatát. A mozi másfél évének legnézettebb filmje a Kincsem volt, Herendi Gábor rendezésében, amelyet 77 alkalommal vetítettek és összesen 4410-en láttak.


Fotó: Vargyasi Levente

A sepsiszentgyörgyi filmszínházban a hollywoodi nagyprodukciók mellett helyet kapnak az európai művészfilmek, köztük magyar és román alkotások. A klasszikus program mellett különleges események is zajlanak. Januárban megünnepelték a magyar és román kultúra napját, amikor hazai és magyarországi filmalkotások voltak láthatók. A rendhagyó filmbemutatókat alkotókkal való találkozás követte. Mindemellett a mozi helyet ad olyan produkcióknak is, amelyekben helyi művészek kapnak szerepet. Ilyen volt a Jeles András Rossz árnyék című filmje, amelyen jelen volt maga a forgatókönyvíró is és Pálfy Tibor színművész. Az országos Francia Filmhét programja Sepsiszentgyörgyön is látható volt, amikor 3 napon át francia filmeket vetítettek. Gyereknap alkalmából például látható volt a Magyar népmesék és a Mesék Mátyás királytól sorozatokból 6-6 epizód.

A mozi vezetősége kiemelt figyelmet szentel a közönség sorából érkező kéréseknek. Külön kérésre vetítenek iskolás és óvodás csoportoknak animációkat, ifjúsági és ismeretterjesztő filmeket. Idéntől pedig még több magyar szinkronos filmet kínál a mozi a nézői számára, átlag heti 12 filmből 4–5 alkotást már magyar szinkronnal láthat a közönség, és ezen kívül  még egy magyar alkotást is. Romániában a Művész Mozi by Cityplex az egyetlen mozi, ahol magyar szinkronos filmet vetítenek.

    
Fotó: Vargyasi Levente

A magyar ajku nézők nagy örömére sikerült elérni a magyar szinkronos filmekvetítését, hiszen tavaly decembereben a képviselőház megszavazta azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a filmek magyar szinkronos és feliratos változatainak hivatalos vetítését. Az animációk esetében a mozi munkatársai figyelnek arra, hogy a város kicsinyei anyanyelvükön láthassák a rajzfilmeket, ezért hetente két animáció kerül a programba, amelyekből az egyik román, a másik magyar szinkronos.

Januárban ünnepelte a mozi egyéves születésnapját, amelyen premierben vetítették a csíkszeredai származású, magyarországi bankrabló történetét feldolgozó A Viszkis című filmet Ambrus Attila, a címadó személyiség jelenlétében. Az igaz történetet feldolgozó film az év legnézettebb produkciójának számít a Művész Mozi by Cityplex történetében, hiszen 6 hónapon át volt a filmvásznon, összesen 4034-en nézték meg 75 vetítés során. A második legnépszerűbb film idén a Szabadság 50 árnyalata volt, amelyet 27 alkalommal vetített a mozi és összesen 1090-en láttak. A harmadik helyet a Valami Amerika harmadik része foglalja el, összesen 1082 néző látta 47 vetítés során. Ez a három cím vezeti az idén vetített 136 alkotásból álló toplistát.

    Fotó: Vargyasi Levente

Az első tízben szerepel még a Star Wars: Az utolsó jedik, a Jurassic World: Bukott birodalom, Az igazi csoda, a Gyilkosság az Orient expresszen, a Könyvklub, a Deadpool második része és a Vén rókák című film. Legnézettebb rajzfilm a Lengemesék volt, 997 nézővel és  41 vetítéssel, ezt követi a Nyuszisuli 879 nézővel 54 alkalommal, és népszerű volt még a Jönnek a kacsák című animáció, amelyet 52 alkalommal vetített a mozi és összesen 532-en látták.

A mozi csapata továbbra is szeretettel várja látogatóit nyári nyitva tartási programmal: hétköznapokon 15 és 21 óra között, hétvégén pedig 10 és 13, valamint 15 és 21 órák között.




<< vissza


Oldal megjelenítése: 56065    


Utolsó módosítás: 2018-07-12    


Városunk

Kulturális intézmények
Tanügyi intézmények
Sportlétesítmények
Várostérkép
Sugásfürdő
Szent György Napok
Székely Vágta
Testvértelepülések
Székelyföld Kulturális Fővárosa

A programról
Zene
Irodalom
Színház
Vizuális művészetek
Ösztöndíjak
Alkotói pályázatok
Játék
Sajtó
Polgármesteri Hivatal

Polgármester
Alpolgármesterek
Városgondnok
Jegyző
Alárendelt intézmények
Igazgatóságok és irodák
Fogadóórák
Közbeszerzések
Típusnyomtatványok
Közhasznú információk
Közigazgatási átláthatóság
Pályázatok
Álláshirdetések
Helyi adók
Közvállalatok vállalatigazgatása
Helyi Tanács

Tanácsosok
Tanácsülések időpontja
Tevékenységi beszámolók
Szakbizottságok
Érdeknyilatkozatok
Vagyonnyilatkozatok
Helyi határozatok
Archívum 2008-2012
Tanácsosok/Belépés
Archívum 2012-2016
Polgári kezdeményezés
Sport pályázatok
Kulturális pályázatok
Ifjúsági pályázatok
Hallgatói ösztöndíj

 Tisztelettel és szeretettel
köszöntöm honlapunkon!

Képgaléria
Eseménynaptár
Jelöljön ki egy dátumot!
Várostérkép
Minden jog fenntartva © Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala 2018 - Honlaptérkép - Szerzői jogvédelem